...a nyári elvonulások után egészen sokkoló élmény visszatérni a városi minőségbe. Sok száz történetet hallottam az évek során, hogy milyen érzés megállni az első kúton, vagy újra meghallani, hogy mi megy a rádióban és tévében.
 
 

 

 Az ember nem tudja, hogy nevessen, vagy sírjon. Persze, én inkább a nevetést javaslom. 30 felett, mint oly sokan, én is felismerhettem, hogy a világot nemhogy megváltani nem lehet - még egy pindurit jobb hellyé varázsolni is roppant bizonytalan és kockázatos vállalkozás. Ezzel a felismeréssel gazdagodva gondolhatná az ember, hogy visszaveszek a “missziómból” és sokkal zárkózottabb életet kezdek el élni. De mint oly sok dolog, bennem ez is olyan “furán” csapódott le - hiszen mindig csak pár száz ember mozgott körülöttem, mely létszám kevés a változtatáshoz... viszont a felismerésem által megvilágosodott előttem, hogy ennek a néhány száznak fontos az életminősége, szemben azzal, ami a többi milliárddal történik. A Biblia szerint - melyről jelen esetben mindegy, hogy hogyan vélekedsz - a Jóisten máshogy méri a tanítókat, mint a hétköznapi embereket. Utalva ezzel felelősségükre. Mint ahogy a katonai bíróság teljesen máshogy mér egy katonát, mint egy civil bíróság egy civilt, ugyanazért a bűnért. Persze a tanító és mester szavakat is módjával és árnyaltan kell kezelnünk, hiszen egymásnak tanítói és mesterei vagyunk mind. Ez igaz. Mégis vannak domináns hangadók és véleményformálók. Fura volt szembesülnöm a legutóbbi engem célzó újságírói támadás után, hogy mennyien fejezték ki, hogy pont az én munkásságom nyomán, abból erőt merítve kezdték el kigyomlálni életükből az ítélkezés és minősítés mocsarát, vagyis adott esetben a zsidózást és cigányozást. Miközben a másik oldalon vérben forgó tekintetek küldenének gulágra vagy Recskre ha tehetnék. Ahogy mondják, gyümölcséről ismerszik meg a fa. S persze nem felelhetek az elvonulásunkra ellátogatók tetteiért - mégis remélem, hogy előbb vagy utóbb képesek lesznek a szeretet útját járni. Nem ítélkezni, nem minősíteni, csak tenni amit kell. Küzdeni és kitartani mikor azt kell, s elengedni, mikor az kell. A jel amit használok, “az egység” szimbóluma. Vezetett meditációtól, önvédelmi praktikákig. Mind egy...

2018-02-06