...sokszor megtapasztaltam már, hogy mivel jár ész nélkül teremteni. Hiszen az élet leginkább olyan mint egy svédcsavaros aranyhalas vicc. Amit kérünk, valóban megkapjuk - de pont úgy, ahogy kérdezni sem tudunk... úgy kérni sem. Én is sokszor pontatlanul kértem, és meg is kaptam pontosan azt, amit kértem. Így volt ez 5 nappal ezelőtt is, mikor azt mondtam magamban (a mindenséghez címezve), hogy túl sokat nyomkodom a telefonom... szeretném kevesebbet.

 

Így hát 3 iPhone halt meg a kezeim közt 72 óra alatt. Keserédes tapasztalássorozat kezdődött. Egyrészt megtapasztaltam, hogy az észak-koreai diktátor kofalárma ahhoz a pokolhoz képest amit déli szomszédjai Samsung fedőnéven a világra szabadítottak. Erre több szót nem is fecsérelnék. Nyilván egy rakás olyan tapasztalás esett meg melyekre az elmém már előre számított. Nem tudtam hívni senkit, csak azzal beszélhettem aki engem hívott. Nem láttam a jövőm mely naptár alakot szokott ölteni. Nem kaptam meg a szabadság intravénás illúzióját a GPS-től. Nem láttam kik tetszikelnek s miket írnak rólam. És nem utolsó sorban végig tudtam mondani s hallgatni teljes mondatokat és gondolatokat úgy, hogy közben nem lestem és piszkáltam ezt a fura eszközt. No persze a naptár fontos, a GPS hasznos és a dalszövegeim is ide jegyzetelem, továbbá a néhányak által kedvelt könyvem is egy telefonon pötyögtem be... minden esetre bármennyire kellemetlen és olykor fojtogató volt ez a néhány nap, és bármilyen nehéz egy ilyen iPhone 5-ön amit végül szintén a teremtés küldött... szóval nehéz lepötyögni rajta e sorokat, de meg kell tennem. Száz szónak is egy a vége... pontosan kérj barátom! Szerelmet, karriert, vagyont ... pontosan fogalmazz mert az érem egyik oldalát ha kihagyod... a teremtés okulással tölti meg, abban biztos lehetsz... de még ettől is akad egy magasabb szint. Mikor már megtanulsz teremteni... és Te mégis annak engedsz utat, amire "szükséged van", nem annak amit "akarsz". Az emberi létben ettől magasabb szint sem a fizikai, sem a szellemi síkon nincs. Elfogadni el lehet melegeket, háborút, szörnyű szülőket... ez mind nagyon magas tudatossági szint. De kevés embert láttam tiszta szívvel elfogadni azt... ami csak "megtörténik vele".

2017-08-30