Kedves olvasó!

A naptár szerint ma lettem 30 éves, illetve egészen pontosan majd este tíz körül. Persze a naptárral sosem ápoltam túl jó viszonyt.

Már kamasz fejjel sem értettem, hogy hogyan lehet ilyen monoton börtönbe zárni magunkat... és egyszerűen fel sem fogtam, hogy hogyan lehetséges az, hogy embereknek pár hét szabadság „elég” az életükbe, a többit pedig robotolják. Málenkíj robot...ugye!? Ez az életünk.


Furcsa, hogy most néhány év elteltével már én is beállnék a sorba. 1983 az év amikor megszülettem. A japánok közelebb állnak az igazsághoz, mert ott sokan a fogantatástól mérik az ember életkorát, de végül is ez tökmindegy. A legtöbb ember – sőt szinte mindenki hiszi, hogy most 2013-at írunk - én például még ebben sem vagyok biztos, sőt. Sokat lehet erről olvasni, számos tanulmány készült a Gergely-naptár tévedéseiről, vagy kicsit erősebben fogalmazva, hazugságairól. Az én számításaim szerint olyan 1733 körül járhatunk valójában. De a sárga csekkek lövészárkai közt ez nem hiszem, hogy téged egy sóhajtásnál tovább érdekelne.

Ahogy az új lemezen mondtam, ha elbukok én akkor is nyerek, sőt akár múlt időben is beszélhetünk erről, bár az „idők” használata is puszta önámítás, mint szinte minden dolog ebben a világban. Azért mondom, hogy szinte, mert számos dolog van aminek „van értelme”, de ha a matematikát nézzük, akkor ezeknek a száma olyan elenyésző az értelmetlen őrültségekhez képest, hogy azt hiszem „joggal” lett öngyilkos az a rengeteg remek ember a világban, a többit pedig „joggal” nyírták ki öngyilkosságnak vagy balesetnek álcázva. Ebben az életben totálisan elbuktam a hétköznapi értelemben mérhető dolgok terén. Hiszen napról napra tologatja az ember az adósságait, és bár eddig mindig ki tudtuk fizetni a számlákat, - amit sok ember nem is mondhat el magáról – én úgy érzem néha, hogy eldőlök és feladom. Persze nem lehet, az ember csak érzi ezt. Sokszor ránézek itt a környéken egy szép házra mikor jövök hazafelé. Annak idején gyermekkoromban itt volt egy hobbikertünk, és mikor jöttünk erre, anyu mindig elmesélte, hogy: „Nézd csak Feri! Az a szép ház mire felépült, bele is halt a ház ura!”
Nagyon megmaradt ez bennem és sokszor beleképzelem magam a helyébe.

Mesélhetnék az olvasónak sokat az anyagi dolgokról, hogy milyen érzés az amikor mondjuk az ember megcsinál egy Expedíció lemezt, fél évig dolgozik rajta, megnyitja minden csakráját, hogy az „igazság” alakot ölthessen - majd az adók meg minden őrület kifizetése után ráeszmél, hogy mondjuk 18.000 forintja maradt meg tisztán az első 3-4 havi eladások után. Régi történet ez, sokan ismeritek. Minden tiszteletem a kivételé, de a nem kivétel is olvassa ezt az írást, és talán nem is tudja, hogy én tudom, hogy miről szól ez az egész. Az ember megnyugtatja magát, hogy a másik majd úgyis megveszi a lemezt, nincs gond Feriékkel, ha én nem veszem meg nem gáz, a többiek helyettem megveszik. De a másik, és a többiek pont ezt gondolják az egyik irányában. Így az marad, hogy „senki” nem vesz lemezt. A koncertre járásról ismételten inkább nem is beszél az ember, mert 10 év alatt nem sikerült „elhitetnem” azzal a rengeteg olvasóval és hallgatóval, hogy a koncertre nem azért jár az ember, hogy ott zenét hallgasson... hanem azért, hogy energiát cseréljünk, ami egy óriási lehetőség az életben. De nem.

Persze vannak zenekarok és előadók ahol fut a szekér. Nem sokan amúgy ha jól megfigyeled, de vannak ilyenek. Már magam sem tudom, hogy ítélkeztem-e felettük anno, én úgy emlékszem vissza, hogy mindig mindenkinek meghagytam a változás lehetőségét, de éppen a minap olvastam Osho egyik művében, hogy van az az 1% aki menthetetlen. Nem tudom, hogy ez ítélkezésnek számít-e de talán-talán én is gondolhattam magamban valakiről, hogy: Na ez biztos nem fog megváltozni. De nem emlékszem konkrét esetre. Nyilván nem is vívtam volna a csatákat, ha arra számítottam volna, hogy nem lesz pozitív eredménye, vagy éppen arra az eredményre számítottam volna mint amit „kaptam”. De persze ez mind csak illúzió, hiszen délután pont egy olyan barátomhoz látogatok el ahol még medence is van... szóval biztos fogunk sütni-főzni valamit a kertben és lehet a facebookra is feltöltök majd magamról egy fotót, és mindenki azt fogja érezni, hogy na igen: Minden rendben van! Bárcsak én is olyan boldog gondtalan életet élhetnék mint a Feri!

De Feri gondtalan élete arról szól, hogy egy olyan utat „kell” járnom, amely próbálja néhány millió magyarral megértetni, hogy ha azt teszik magukkal amit most... de ne is menjünk bele. A legártatlanabb zenekarok szövegeiben ördögi dolgokat látok, illetve hallok meg mióta az eszemet tudom, mert figyelek. Figyelek és látom mögötte a szándékot, előtte pedig az eredményt. És ez még csak a zene. Nem beszéltünk a tévé műsorokról, a rádióról, az újságokról, az élelmiszerekről, a ruháinkról... de hagyjuk is. A legtöbben „még mindig” ott tartanak, hogy: Feri neked mindennel bajod van, te őrült vagy!
Ami tulajdonképpen igaz valamilyen formában, de nem úgy ahogy ők gondolják.

Minden esetre magyarnak születtem a Kárpát-medencében és ennek valószínűleg van valami oka. Nem jöttem még rá, hogy pontosan mi, valószínűleg nem is fogok, hiszen az élet nem arról szól, hogy te egészen pontos „emberi” válaszokat kapj arra, hogy mit is keresel itt. De lehet, hogy még ez sem igaz, csak így 30 évesen még nem járok ott, hogy ezt megérthessem, vagy felismerhessem. Bár ez sem igaz, hiszen ami felismerhető, már régen mindenkiben megtörtént. Az, hogy kifejezni ezt nem tudjuk, és az egónk pedig elnyomja, hogy felismeréseink fényében cselekedjünk, az egy dolog. De hát emberek vagyunk. Hogy is daloltam?

„nem csoda, hogy egy ufó sem segít rajtunk...
ha szív nincs... olajat vagy aranyat adjunk?...”

A világ egy pusztító háború felé rohan, amely sokkal pusztítóbb lesz mint bármelyik korábbi háború, de én ezt akkor sem fogadom el. Nem akarom ezt a háborút. És minden energiámat összegyűjtve, még a leggyengébb pillanatomban is meghozom a döntést, miszerint ez a háború nem én vagyok. Nem tartozik az én életemhez, hiszen tudom miről szól. Olyan lecke amit nekem már nem kell megélnem. És hiszem, hogy ezáltal nem is kell. Fogalmunk sincs a teremtő erőnkről kedves olvasó, hiába beszélek róla évek óta, sokszor közvetlen közelről bele a szemedbe. És ennek ellenére tudom, hogy az emberek nem akarnak rosszat. Még a legnagyobb gonosztevők sem akarnak a saját nézőpontjukból rosszat, sőt. Ez isten nagy játéka.
Számtalan jelet kaptam mostanában az élettől, így el kell fogadnom amire int. A minap a telefonomban beléptem a a névjegyek közé, és azt láttam, hogy az évek óta „gyűjtögetett” listám hopp... eltűnt. Egyetlen számom sincs meg. Azóta gyűjtögetem újra, már van is benne vagy 20. Kiké? Akik engem hívnak. És látom, hogy mit üzen ezzel az élet. Pont tegnap este beszéltük a magyarföldrés szerkesztőkkel, hogy az új facebook már annyira használhatatlan, hogy teljesen felesleges vele foglalkozni. És ez sem véletlen. Aztán tegnap este mikor hulla fáradtan hazaértem, és persze a levelesládámban ácsingózott sok szörnyű levél melyekkel valamit kezdeni kéne... de már képtelen voltam. Szóval megnéztem azt a képsorozatot, tudod kedves olvasó azt a híreset... gyermekekről és fekhelyeikről szerte a világban. Elképesztő alkotás. A hozzászólásokba már nem kellett volna beleolvasnom, mert... mert azt olvashattam, hogy a szegényeknek milyen rossz... a gazdagoknak milyen jó. És alig volt aki meglátta ezeken a képeken, hogy a kis 9 éves Jockey Ewing jelölt él a lehető legnagyobb nyomorban, illetve szöszke - négy évesen már szépségkirálynő társa. És ezt még mindig nem látja meg egy „átlag” magyar, amitől persze vérezni kezdett a szívem. Bekapcsoltam egy „netes” rádiót amit szoktam néha hallgatni, és egy olyan dal szólalt meg, amit legalább tíz éve nem hallottam. Egy szenzációs dal. Emlékszem akkoriban hallgattam sokat, mikor 19-20 éves fejjel, egy albérletben ültem és a szőnyeg színét nem tudtam pontosan megállapítani annyi sörösüveg volt körülöttem a földön. Utána nagyot fordult az életem, és nem hinném, hogy tegnap éjjel véletlenül hallottam újra, olyan sok idő után ezt a dalt. Néha olyan jól szórakozom ezen az egészen, mert már tisztán látom, hogy ez egy Truman Show. Tiszta és igaz szándékkal. Istennel.

Közben technikai szünet, mert a székem ismét eltört alattam, és ismét féloldalasan lejtőn ülök. Próbálkoztam már mindenféle ragasztóval, napokig hagytam száradni, de nem bírja a strapát. 10 évig szolgált, de ennyi. És, hogy a sorban mikor jut majd pénz egy új dolgozószékre nekem? Hát ezt nem tudom. Minden esetre ez a lejtőn való ülés szépen szimbolizálja a helyzetem és azt a bizonytalanságot, amiben az ember az anyagi síkon kénytelen élni. Persze egyáltalán nem kénytelen, de ahogy sokszor mondtam már... egyedül nem tudok forradalmat csinálni. Persze ezt anno mondtam, azóta már változott a látásmódom ezzel kapcsolatban. De ezt hagyjuk is.

Közben kilépek a facebookról mert ezrével jön a szülinapi köszöntés, és bár hangja nincs, de néha fél szemmel látom, és... ez az egész annyira üres. Fojtogatja az embert.

Na szóval mindig csak egy cikk szokott szembejönni velem egy-egy internetezésemnél, és tegnap éjjel nem sokkal éjfél előtt ezeket a sorokat olvastam egy olyan ember „szájából”, aki amúgy olyan távol áll tőlem, amennyire csak lehet:

„Nem szabad elérhetetlen célokat kitűzni, csak mert a példaképek elérték azokat. Én olyan embereket követek, akiknek több millió feliratkozójuk van. Ez olyasmi, amit én soha életemben nem fogok elérni; ez egészen biztos. Ha van ezer feliratkozód, akkor te egy fantasztikus ember vagy, mert ezer ember kíváncsi arra, hogy mit csinálsz és mit gondolsz. Minden sikernek örülni kell a legelejétől a legvégéig. Csinálni kell! Utálni fognak, gyűlölni fognak, nem fogják eltűrni, hogy megmutatod a pofádat. Fel kell készülni, fel kell vértezni magad a gyűlöletáradat ellen, ami mindenki felé elindul, aki ebbe belekezd. Nehéz kitenni magadat ennek, ilyenkor az ember kiszolgáltatott helyzetben van. Megmutatod magad a világnak és a világ valószínűleg utálni fog. Erre fel kell készülni és ki kell bírni. Csináljátok ezerrel, mert kevesen vagyunk! Gyertek még!”

Ugye milyen nehéz elfogadni az igazságot olyan emberek szájából, akiktől nagyon távol állsz!? Pedig az „emberi igazság” attól még az marad, teljesen mindegy, hogy ki mondja. Ez egy nagyon nehéz lecke. Ezért hát!? Lehet, hogy nem is állunk olyan távol egymástól. Rabló és pandúr. Ugyanaz.

Közben megjött Andi. De erről majd később. A képen.

Szóval nem tudok mást tenni. Ki kell törni ebből. Mégis a legnagyobb dilemmám nem az, hogy velem mi lesz. Tegyük fel, hogy én kitörök, hogy nem kell egyik napról a másikra élünk. És? Attól a te helyzeted megváltozik? Vagy ne törődjek veled, az a te életed, foglalkozzak a saját dolgommal!? A legtöbben ezt mondják és vallják! De bármennyire is nagyképűen hangzik, én ezt sokkal magasabbról látom. Én „hiába” török ki, ha te ugyanúgy elfogadod a brókerek világát, ha elfogadod, hogy a pénz egyik nap ennyit ér a másik nap annyit, ha elfogadod, hogy a fűtésért és áramért annyit fizess – na meg a vízért – mint amennyit! Ha elfogadod, hogy az mehessen főműsoridőben mint ami, sőt azt is elfogadod, hogy az összes haverod már rabszolgamunkát végez valami más országban, és idővel meglátod elfogadod, sőt már most ott motoszkál benned, hogy te is mész utánuk. Ahelyett, hogy helyre tennénk a dolgokat, hogy rendet tennénk! De a rend-tevés pont olyan mint ahogy Zentével rendet teszünk a játék után! Mégis akik állítólag nagy hazafiak és rendet akarnak tenni, vért akarnak és háborút, pedig azzal soha nem lehetett rendet tenni. Akik e hazában maradnak és rendet akarnak rázzák az öklük és egymásra szórnak szitkot. Mit is mondtam a turáni átokról? A legenda addig él, amíg éltetik. És milyen „igaz”, meg is veregetem a vállam. Mi pedig vígan éltetjük. Tényleg elhisszük a másikról, hogy hazaáruól, mert ő máshogy akarja, mert ő máshogy látja. És tényleg legszívesebben holtan látná a legtöbb ember a másikat, ilyen mértékben tudtak minket befolyásolni. Régi nóta ez, ha korábban nem értette az olvasó, most végképp nem mennék bele. Minden esetre az a bizonyíték számomra, hogy „ők” léteznek, hogy amit sokan a magyarság ébredésének és valamiféle motoszkálásnak tartanak a sötétségben, az az én meglátásom szerint a legmélyebb álom, mibe valaha is borulhatott e csodás nép. Mikor rájöttem, hogy egyik sem jobb a másiknál... na igen. De ezt megint hagyjuk. Nem spórol e nép legtöbb tagja az ítélettel, és ennek meg isszuk a levét. Nap mint nap. Mert nem lehet küzdeni valami ellen... nem lehet. Csak ezt még mindig nem értik.

Két szék közül az égbe szállok, nincs út már másfelé...
Nekem az élet egy adomány, neked még árverés...

Ha már itt tartunk. A minap írt Szegedi Csanád egy levelet. Én válaszomban érdeklődtem, hogy mikor lehet elolvasni az ő változatát a történtekről!? És azt mondta, hogy találkozzunk és elmesél mindent. Megkérdeztem Anditól, hogy neki mi a véleménye és rávágta, hogy ő biztos találkozna vele. És milyen igaza van! Az asszonynak mindig igaza van... Tudjátok máshogy nem is lehet leküzdeni a turáni átkot csak így. Illetve dehogy tudjátok... mindenki köti magát a marha hazug elveihez és még ki meri mondani, hogy majd isten előtt így-úgy lesz... persze... ebből látszik, hogy soha nem is hitt istenben, hogy képes kimondani ilyen hazugságot. De az én példamutatásom kevés teret kap, viszont időközben rájöttem, hogy nem is erről szól ez a játék. Sokszor haragudtam Orbán Viktorra korábban. Nem úgy véres szájjal, csak azért úgy volt bennem egy rossz érzés, hogy miért így és miért úgy történnek a dolgok!? Miért áll szóba ilyen-olyan emberekkel vagyis nemzetökzi bűnözőkkel, sőt miért dolgozik együtt ilyen-olyan emberekkel, vagyis magyar bűnözőkkel!? Mára rájöttem, hogy Orbán Viktornak szinte semmi köze nincs népünk sorsának alakulásához, és ha van is, maximum hálásak lehetünk neki! Még Gyurcsány Ferencnek is csak hálásak lehetünk, hogy rámutatott sok-sok gyengeségünkre, és a legtöbben még mindig csak ócsárolni képesek. És ahogy mondtam a másikak sem kutyák. Mindenféle „amneszti internesönölökben” meg holokauszt totemek alatt rémüldöznek egy zsíros fizetésért. Ők is valami ellen küzdenek, soha nem valamiért... bár azt sejtem, hogy ők legalább tisztában vannak azzal, hogy amit tesznek az tudatos rombolás. Az utóbbi időszakban beszéltem sok emberrel aki korábban ilyen helyeken dolgozott. Egyik sem jobb a másiknál kedves olvasó, nekem elhiheted! A parlamentben semmit sem érdemes keresni, de ne is menjünk ebbe bele.

Közben hívott Zsodds.
A kis „pádávánjaim”. Sokszor elszáll velük a ló. Mikor meglátnak az egó játékából valamit, vagy mikor megérzik az ízét az önmagukért való kiállásnak. Teljesen olyanok mint Anakin a filmben. Teljesen. És  csak remélni merem, hogy tudtam az idők során annyit adni, hogy a Vader formát kihagyhassák az életükből.

Ha már itt tartunk... igen. Mától változnak a dolgok. Nem akarok már annyi üveget teletölteni ürességgel mint eddig. Nem leszek már olyan könnyen elérhető, és a legtöbb helyről vissza is vonulok. Persze igazán még ki sem mentem az emberek elé, hiszen nagyon szűk az a csatorna, ahol engem bemutatott a világ a magyarság számára, de rájöttem, illetve megéreztem, hogy más az út. Még az én hitemen is erősíteni kell. És itt most nem véletlenül használom a hit szót.

Tudjátok soha nem értettem, és soha nem is fogom megérteni, hogy mire vártok! Elfogadni el tudom... mert ezt teszem minden nap. De megérteni nem tudom. A hazugság ellen való küzdelem jellemezte egész életem. Idővel rájöttem arra, hogy gyengeségemben magamnak is képes vagyok hazudni. Ez sok dolgon változtatott. És mikor rájöttem, hogy mikor hazafiak közt küzdesz a „hazugság” ellen, gyorsan hazaárulóvá válsz... erről Varga B. Tamás igen sokat tudna mesélni.
Ez a világ igazságból van. Minden atomja az igazságból épült, ezért igazságtalanság nincs. A hazugság nem igazságtalanság. A hazugság az hazugság. Az emberek világa bár az igazság molekuláiból épült fel, de az emberek szándéka mentén mégis jóformán hazugságból áll az egész. Így egyáltalán nem csoda, hogy alulmaradtam. Mindenki akire valaha felnéztem, mindenki akit úgy igazán mélyen tiszteletem a világtörténelemből... mindenki teljesen ugyanígy járt. Megtiszteltetés ebbe a csarnokba tartozni.

Egyszer találkoztam egy nem is tudom, hogy mondjam. Idegennel? Nem éreztem annak. Ufónak? Nem hiszem, hogy jó szó lenne rá...!? Földön kívülivel? Miközben fogalmunk sincs róla, hogy mi van a föld belsejében!? Szóval nem tudom „mivel”, illetve bocsánat... kivel. „Aranyból” volt. Csak nézett rám az ablakon keresztül. Felpattantam és rohantam ki az ajtón át... és láttam ahogy gömbvillámként néhányat pattan a felhőkön és eltűnik az égben. Azon a napon megváltozott minden. Nem tudtam többé gyűlölni semmit és senkit. Képtelen vagyok rá. Ha látod ezt! Igazán visszajöhetnél! Ha nem is túl sok. De néhány kérdésem még maradt...

Kőházy FankaDeli Ferenc