...apaaa... szólt az a földöntúli, finom hang... megelőzve az 5:00-ra állított ébresztőórát is, hiszen ez 4:49-kor történt... ...apaaa - ismételte. Figyelj! Elültetjük a babot!? ...

 

 

Hunyorogva néztem fel, és ott állt előttem ez a kis asztronauta, metszőfogai hiányával mosolygott és felmérvén, hogy apa még boot-ol (ahogy a művelt székely mondja) ... ismét ismételt. Apaaa! Meg itt a borsó és a kukorica is! Tudod, hogy azokat is imádom! ...tudom fiam - mormogtam. Persze akkor még nem ismertem e jelenség súlyát mikor nagy örömmel vásároltam meg Zentének a botanikus készletet. ...tudom fiam - ismételtem saját nagyapám képzeletbeli stílusában, majd fekvőtámaszt imitálva feltápászkodtam. És ott... Zente és én. 5:02-kor. Babot... borsót... és kukoricát ültettünk. Mert úgy imádja. Azt hiszem egy apa életében sokszor van, mikor életeken át fizethetsz azért, ha valamire nem-et mondasz. Sok apát látok magam körül, akik igazi "nem" emberek. Én próbálom máshogy, amihez persze sokszor annyi energia kell "amennyi talán még a királynak sincs". Szóval a bolygó... mindkettőnk lábán van egy bolygó. Talán ezért érzem Zentét ennyire közel magamhoz. Talán mindketten ugyanarról a helyről érkeztünk... s ki tudja, hogy mi felelt ott meg hajnali 5-nek... s mi volt az ottani borsó, vagy a kukorica... de azt hiszem... együtt ültettük el.

2017-06-22