...mindig gondoltam, hogy fiatal apa leszek, mivel már 21 évesen az akkori szerelmemnek mondtam, hogy simán el tudom képzelni vele a babázást. A régi baráti körömből azonban sokan még a közelében sem járnak ezen útnak... pedig már jóval 30 felett vagyunk.

 

Fura néha nézni őket. Ők pont úgy ülnek most valami szórakozóhelyen vagy kocsmában mint 10 és 15 éve tettük. Mintha csak annyi változott volna, hogy a 3310-es helyett az iPhone-t nyomogatják. Egy ideg járnak Évivel, aztán Jucival, aztán Anitával. Telnek-múlnak az évek, de nem lesznek apukák. Pedig olyan jó emberek. Olyan fura ez az örök egyensúly az emberi szív számára... százával ismerek embereket kiknek még csak gondolatban sem szabadna szülőnek lenni, annyira pokoli amit művelnek "család" címen, és százával ismerek embereket kik csodavilágot tudnának építeni a jövő építőinek... mégis... se kutyájuk, se macskájuk. Régen azt hiszem buzdítani próbáltam az embereket a szülőségre. Több látszólag jó érvem volt erre. Kezdve attól, hogy az utolsó magyar család 180 év múlva hal ki, egészen a spirituális okokig. Mára mégsem buzdítok senkit. Van egy őserdei törzs, ahol nincsenek édesapák. A gyerekeket csak az anyákhoz kötik. Úgy tartják a "nagyisten" küldi azokat az anyáknak és semmi köze az egésznek a spermákhoz. Egyszer egy kutató megkérdezte a vezető sámanjuk, hogy ugyan miért gondolják ezt!? A sámán rámutatott a törzs két legszebb nőjére. -Látja!? A két legszebb nő számos harcossal hált már... mégis gyermektelenek. És ott! Ott az a boszorka! Úgy tudni soha senki nem hált vele olyan rút mint a rothadó kígyó. Mégis a 6. gyermekét hordta ki. Hát mi köze a spermának a gyerekszüléshez!? ... A civilizált fejünk persze rögtön mondja... biztos a hormonok, a vércukor... ezer ok a meddőségre. De a történet üzenete nem a biológia szak... a gyermek lelke valahonnan érkezik. Mivel mi is gyermekek voltunk valaha, mi is jöttünk valahonnan. S anyáink is. A tudósok még ebben az életünkben el fogják ismerni, hogy a biológia, kémia s a quantumfizika tudása sem tud önmagában életet adni. Egyszerűen összeomlik a rendszer. Hogy én mit akarok ezzel mondani!? Semmi különöset... Csak...semmi sem az, mint aminek látszik. Bajszos angyalokat!

2017-02-18