...110-zel robogtam hazafelé az autópályán. Nem szoktam szidalmazni a levillogó gyorsan jövőket, mert soha nem tudhatod mi motiválja abban, ahogy hajt. Lehet, hogy szülni viszi a szerelmét vagy éppen édesapját szeretné még utóljára élve látni, mert hívták a kórházból.

 

Szóval mindig azonnal lehúzódom, soha nem kekeckedem, ahogy sajnos sokan megteszik. Ma "is" arra lettem figyelmes, hogy iszonyatosan "levillog" egy autó, de nem a szokott módon, hanem tripla sűrűséggel a megszokotthoz képest. Annyit láttam, hogy a fényjátékhoz mutogatás is társul - gondoltam rossz napja van és gyorsan küldtem neki egy kis energiát, hogy békére leljen. Szikrázott a tavaszi nap... s én lehúzódtam. Kisvártatva mellém ért, s én egóm kíváncsiságától vezérelve oldalra néztem, hogy ugyan ki az aki ennyire - még a mercis kopaszoknál is lelkesebben villog. Szóval oldalra tekintettem és egy roppant ismerős arc hadonászott jobb kezével, ballal a kormányt szorítva. Igen... ahogy ránéztem, azonnal beugrott honnan ismerem. Első emlékem ezen földi életemben is hozzá köthető. Pont olyan szikrázó napsütésben mint a mai, állatkertben sétálunk. Aztán azon nyomban követte ezt az emlékek garmadája... ahogy fekszünk egy domb oldalán, felfelé a csillagvizsgáló felé... ahogy lubickolunk a saját strandunkon a kerti felfújható medencében... ahogy szivárog a nyári nap a fenyők ágai közt, s mi baktatunk fel a kilátóra... ahogy bíztat a fogorvosi váróban, hogy amíg őt látom nagy bajom nem eshet... ahogy szendvicset és kakaót készít minden reggel... ahogy nagy hanggal suhan át a piacon és kivétel nélkül minden árus a nevén szólítja... ahogy szikrázik körülötte a társaság, miközben farsangi mulatságot szervez... ahogy bekötözi bal lábam mikor szegbe léptem... s ahogy bekötözi a jobbat mikor ólommal öntöttem le... ahogy Bécsben képes órákat várni míg bújom a játékboltokat és a bolhapiacot... ahogy a kuporgatott pénzéből százezreket ad olyan kütyükre melyek szükségességéről ő semmit nem tud... ahogy míg én ülök a suliban, ő kiadókhoz szórja szét a lemezem... ahogy mikor kirúgtak, annyit mondott, hogy nem is volt nekem való iskola... aztán megálltunk. Ahogy Zentének szokta mondani: egy ölelés mindig belefér...

2017-03-23