Kedves barátaim!

A 1Music csatornán leadott interjú megtekinthető a Videók menüpont alatt, illetve a Letöltés menüpont alól letölthető Nyerges Attilával közös interjúnk a Lánchíd rádióból.

Ma vagyok 29 éves, így megleptem magam egy dal készítésével, valamint néhány sort írtam még mellé. A tovább gombra kattintva meghallgathatjátok, illetve elolvashatjátok.


Kedves barátaim!

Az ember azt hinné, hogy könnyű írni 29 évről, hiszen csak megnyitja a csapokat és aztán jön... jön... jön... De nálam nem. Mára megért bennem, többször is, hogy nincs értelme úgy kezelnünk múltunkat mint valami létezőt, mert nem létezik. Néhány hete nem találom a gyermekkori albumomat, amely nagyon mélyen fekvő húrokat pendített meg bennem. A szülői ház, a homokozó, apámmal a papírrepülő reptetése és nagyival a konyhában való tüsténkedés. Napokig hullámzott bennem az érzés, mire kinyílt bennem a felismerés virága, hogy micsoda butaság is amit csinálok. Ahova nagyon akarok valamiért, oda bármikor vissza tudok menni magamban 3D mozgó képben 9.1-es hanggal extra széles vásznon, elképzelhetetlenül nagy felbontásban. Másoknak meg hiába mutogatnám e képeket, hiszen hogyan is tudnák átérezni. Ha Zentét egyáltalán érdekelné, még talán ő is azt érezné mint én, mikor apám mutatott hasonló képeket... valahogy éreztem, hogy az nem az én életem. Az utóbbi napokban aztán volt, hogy megint kiestem a jelenből. Sok vagy kevés időre nem is tudom, de megértem magam. Hiszen végignézni ezt amit művelünk saját magunkkal, nem is lehet ép elmével elviselni. Néha napján az egóm még leveti láncait és elkezd tombolni, mert nem akarja elfogadni, hogy a mi életünkben talán csak tyúklépésben haladnánk. Harcolna és ledöntené a rendszert. Nem érdekel engem a kormány, meg a politika, nekem a rendszerrel van bajom. És ahogy nézem, "mindenki" behúzza fülét farkát, és mindig megelégszik az időről időre elfelezett morzsájával. Persze van aki nem, van aki lázadónak hiszi magát, hangos szóval locsolja gyűlöletét szerte a világra... és csodálkozik, hogy a szél visszafújja rá a permetet. Miért nem lehet szépen, ahogy illene!? Ahogy érezné az ember. Hangos szó nélkül odamenni... szépen kettétépni papírokat. Szépen lebontani tégláról téglára épületeket. Szépen megköszönni egyesek és kettesek részvételét. És azt mondani, hogy: Köszönjük szépen! Máshogy lesz holnaptól! De a tűzoltót csak a saját fizetése érdekli, ahogy az orvost is, és ahogy a rendőrt, vagy éppen a gyári munkást, de ide tartoznak a pedagógusok is! És amíg e tanult emberek mindenféle bugyuta szakszervezetek árnyékában próbálnak lépést tartani a beléjük vizionált fogyasztói társadalom anyagi elvárásaival... addig én nézem ahogy társadalmunk összes szelete felsorakozik egymással szemben. Kicsit nevetek, kicsit sírok. Eléjük állnék és mesélnék róla, hogy én hogyan gondolom, hogy mit kellene vajon... de közben érzem, hogy kevés már a szép szó! Milyen mély félelem ez? Milyen óriási butaság ez? Miért hisszük el, hogy abban kell élnünk, amiben élünk!? Mert azt mondták, hogy nincs jobb? A rendszer elől nincs hova menekülnöm. Hiába költöznénk bárhova. Csak kihúznám egy kis idővel látszólagos jólétünk, de a vihar mindenhova el fog érni. Miért nem ülünk e vihar hátára!? Ó milyen naiv költői kérdés. 29 év alatt egy hajam szála sem görbült, pedig jártam sok cifra helyen. Valaki vigyáz rám. Valami vigyáz rám. Haragszom is talán magamra, hogy már régen ott kéne állnom valami tömeg élén, és szembenézni azzal amit ellenünk küldenek! Hiszen mi bajunk lehet? Mit veszíthetünk még? Mérgeket szürcsölve "való világot" nézünk? Hova tovább kedves  barátaim!? Egy szép napon majd emlékezni fogsz e sorokra. Így vagy úgy, de a fény áttör majd a sötét felhőkön, és akkor meglátsz majd minden apró porszemet a szobában! Akkor majd összeáll a kép, hogy semmi sem az volt, mint aminek látszott! Nem lesz se jó, se rossz, ez csak úgy lesz! És aki majd belehal, hogy ott lehessünk, tudni fogjuk, hogy nem is halt bele. És aki meg akart ölni minket, hogy ne lehessünk ott, tudni fogjuk, hogy nem tudta mit csinál. Őseink voltak a világ urai. De urakra nincs szükség ebben a világban, és lassan megtanuljuk e leckét! Leszármazottaink lesznek a világ szolgái! A világ igazi szolgái! Akik fenntartják majd a rendet, és e rend árnyékában béke honol majd! Bennem már béke van! Egy harcra kész béke. És a harcon keresztül majd ha szívem összekapcsolódik a külvilággal... akkor béke lesz kint is! Összetörtük a tükröt kedves barátaim! Sok száz éve ragasztgatjuk, de én azt mondom vessük le a mélybe! Van már elég mester köztünk! Készítsünk újat! Az óra ketyeg. Minden nap hallom ahogy jár. Isten nem hagyott el minket... régóta ránk vár!

Kőházy FankaDeli Ferenc