...a nagy fogás előtt. - Zente ma úton az oviba így szólalt meg: Apa! Szereted ezt az életet!? ... Ezt hogy érted Zente!? - kérdeztem vissza. Hát ezt az életet amit most élünk, szereted-e!? - válaszolta.

 


Ott abban a pillanatban lelassult az idő, mint a filmek trükkjeleneteiben. Az Álmodtam című dalom óta hallgatom magamról ezrek és tízezrek véleményét... Miszerint én megkeseredtem, depresszív vagyok, nem tudok örülni semminek és a többi... Zente csak egy másodpercet várt a válaszra, de annyi idő alatt én körberepültem az egész életem. Kérdezni elképesztően nehéz műfaj. 18 év alatt ha 5 jó kérdést feltettek nekem, talán sokat mondok. Nehéz tisztán kérdezni mert általában kérdésnek álcáznak mindenféle önigazolást és manipulációt. De Zente kérdése legalább olyan tiszta volt mint amitől az én beszélgetőtársaim szoktak falnak menni. Ha beszélgettél már velem, tudod melyik ez az egyszerű kérdés, amivel mindig kezdek... Szóval. Életem során azt ismertem fel, hogy folyton elcsodálkozom egy fán, egy felhőn... Már dudálnak mögöttem egy ismeretlen városban, de megláttam egy épületet, ami még "épület" volt, nem olyan valami amiket manapság hánynak oda... Meglátok egy tavat, egy mezőt tele pipacsokkal, és kishíján lehajtok az útról. Órákig tudom nézni ahogy Regő autózik vagy ahogy Tappancs vakondra vadászik. Igen. - feleltem Zentének. Nagyon szeretem. És ne feledd fiam, akik folyton kárognak és panaszkodnak, nem látják, hogy mennyi csoda adatik meg a földi életünkben. Erre mindig hívd fel a figyelmük, hogy figyeljenek! - mondtam. Rendben. Én is így gondoltam. - felelte. Egyszer majd elmondom neki, hogy azt figyeltem meg..., hogy akik a meglátásaim és gondolotaim végett - a gyógyszeripartól a fociig - depressziósnak és savanyúnak tituláltak... Soha semmit nem vettek észre abból, amik engem lenyűgöztek. És mikor megkérdeztem őket, hogy látják-e ők is a csodát!? ... A kis herceg története nagyon igaz a világunkra. Tele vagyunk királyokkal, vedelőkkel, lámpagyújtogatókkal és üzletemberekkel. Természetesen szellemi értelemben. Ők nem látják amit mi néhányan meglátunk. A mi gyászunk az élet tiprása felett a minimum... De egy ovissal türelmesnek kell lenni... Nem Zentére gondoltam!


2016-06-23