Kraszkó Zita, egykori ovitársam nővére írta: "Volt egy technika tanárom: Ödi bá (Kőházy Ferenc édesapja) mindenki szerette. Na most semmi közöm a technikához, akkor sem volt.

 


De szeretett minket és emiatt elhittem,hogy össze tudok fűrészelni(!) egy fadobozt. Nyitható,fedeles.Be is pácoltam kékre. A mai napig üzemel és abban tartom a "külföldi" pénzt. Sok sok Ödi bát a világnak! Remélem,eljut hozzá!"

Apu már csak ilyen. Ezer alkalommal kérdezték meg tőlem, hogy az én apám-e az Ödi bá... Valami nagyon fura dolog történhetett az óráin, mert a délutáni szakkörökön hasonló volt a létszám, mint a délelőtti kötelező oktatáson. Aztán én magam is iskolákban találtam magam és már lassan 100 osztályfőnöki órán beszéltem sok ezer fiúnak és leánynak, a világ dolgairól, az én szemüvegemen keresztül. Néhányan aztán eljutottak a nyári elvonulásunkra is, és a mai napig a közösségünk részesei. Minden esetre soha nem akartam tanár lenni, mégis folyton a tanári asztal innenső oldalán találom magam. A fotón apu rántottát készít nekem. Mindig "meglátja"rajtam, ha kivagyok. A szemével talán nem látja tisztán, de érezni bizonyosan érzi. Szó szerint nagy mérnökök és tudósok lettek a tanítványaiból. Világbajnokok és feltalálók. Ezért mondom mindig a beszélgetéseimen az embereknek, hogy én csak az origo vagyok. Rajtam mindenképpen túl kell nőni, ez alapkövetelmény! Sokaknak fog sikerülni, ha beengedik a valódi szeretetet az életükbe. Nem a negédes büngyürgetést, hanem azt a szeretetet ahol akad alázat, tisztelet, kitartás... És még több KITARTÁS! Ezt tanította az én apám nekik... Én meg mit tehettem volna!? Ellestem...


2016-04-29