...barátaim előtt sokszor elszólom magam - miszerint "mennyire szeretem magam". Kikerekedett szemmel néz rám mindenki, mikor először hallja tőlem...

 


De aztán gondolom meglátják... Vagy inkább megérzik rajtam, hogy komolyan gondolom. Igen. Az idők során nagyon megszerettem magam... Ahogy a dalban mondom: szeretem ezt a srácot... Mert azt hitte, hogy dalokkal megváltja a világot. ... Ahogy a 33-ban mesélem, lelki értelemben soha nem volt könnyű az utam. Már kisiskolásként csúfoltak és sokszor kiközösítettek. Hót egyedül cseperedtem játszótárs nélkül egy óriási udvarban. Csak a csirkék, a kutyák és én. Aztán mikor 15 évesen elkezdtem dalokat írni és előadni - elképesztően sok támadást kaptam a veteránoktól. Mivel nem csonka családból származtam és többnyire tiszta ruhában jártam, nem voltam számukra elég "real". Nyálas ficsúrnak tartottak, aki nem hiteles hiszen otthon nem repülnek a tányérok és füvezni sem füvezek. Ez nagyon bántott. Ott tanultam meg, hogy soha ne gátoljak senkit semmiben, hiszen nem a tehetség számít, hanem a szándék. Én egyáltalán nem vagyok tehetséges szóforgató. Sem a szám a pókharapó fogaimmal, sem az elmém - amely számára csak az üzenet számít, soha nem a rím... Szóval semmilyen körülmény nem indokolta, hogy sikeres legyek. Pénzügyileg nem is lettem. De azt hiszem amit ott 6 évesen éreztem a farakás tetején... abból sokmindent megvalósítottam. Azt éreztem, hogy szomorúak az emberek. Szomorúak és békétlenek. És békét akartam hozni a világukba. Addig próbáltam dalokat és szövegeket írni, míg tényleg lett olyan... ami talán sok év múlva sem hoz szégyent rám, s talán egy későbbi alakomban is segítségemre lesz amit most teszek. Száz szónak is egy a vége. Rengetegen próbáltak gátolni, kívánták vesztem... S én mint levél a szén-dioxidot... Szívtam magamba... és FankaDeli kaleidoszkópján keresztül alakítottam át minden szitkot szeretetté és békévé. Soha ne feledd kedves barátom... A tehetség nagy csoda! De a magyar olyan szépen mondja! A szándék a fontos...

2016-05-26