...talán nem bánja a kedves olvasó ha a továbbiakban nem méltatom válaszra tamást, aki az utolsó szó jogán azt hozta nyilvánosságra, hogy én szexweboldalt üzemeltetek...
valamint iwiw adatlapom is van... ezzel bizonyítva valódi .. ördögi arcom... abszolút nem vagyok egy öngyilkos típus, de annyira elszomorít eme vélhető ájulásos skizofréniám, hogy "én" nem is tudok róla, hogy van egy másik énem is..., hogy gondolkodom azon, hogy elköszönök az élettől... amennyiben bárki megtalálja kőházy ferenc iwiw adatlapját, amit valóban én csináltam és használok is, illetve bárki megtalálja azt a weboldalt, amit én üzemeltetek és én keresek pénzt belőle vagy elég az egyiket is bizonyítani.. szóval ez esetben kénytelen leszek levetni magamat valami magas helyszínről és remélem, hogy a zuhanás után üzembiztosan szörnyethalok.. amennyiben ezt ne adj Isten senkinek nem sikerülne bizonyítania, akkor csak annyit kérnék minden embertársamtól, hogy a szimpátiától függetlenül gondolkodjon el újfent tamás szavahihetőségéről.. ha még eddig nem tette avagy ha még eddig nincs róla határozottan kialakult képe...

amikor az előző bejegyzést írtam a salátamagazin fankadeli topicjába a szántó kollégiumban álltam.. a portától pár méterre egy kihelyezett számítógép előtt, amelyen csak egy internet explorer fut... és egy apró monitor, valamint egy használhatatlanságig piszkolódott görgős egér segítségével pötyögtem, hogy mi is számomra ennek a történetnek az esszenciája... persze, ha valaki olvasgatja ezt az oldalt.. akkor talán már unalmas is lehet számára egy-két fordulaton kívül, hogy mindig oda lyukadunk ki... mert ugye az ember nem... nem nagyon változik... persze azt gondoljuk magunkról, hogy mi képesek vagyunk jó irányba változni, de néha már én is úgy gondolom, hogy kizárólag a velem született vagy a nagyon rövid időn belül belémültetett értékek irányítják a mai napig a gondolkodásmódom... és tulajdonképpen a felnőttkor megélése nem tartogat komolyabb meglepetéseket... csupán az eseményekben... de viselkedésünkben semmi esetre sem.. persze ezt csak végső elkeseredésem közepette futtatom végig magamban.... hiszen... hinnem kell, hogy képesek vagyunk és képesek leszünk tükörbe nézni... és ... előre lépni onnan...., hogy mikor újra visszanézünk a tükörbe már egy másik ember köszöntsön minket... szóval ott álltam a koleszben és már a poklok poklát megjártam lélekben annyira szenvedtem.... este 9-re végződött a suhancos koncert.... az azt gondoltam eső esik "című" sornál eleredt az eső..... aki ott volt, talán emlékezetes pillanat a számára... ilyenkor az ember azt gondolhatja, hogy ez biztos valami spirituális élmény.... az én fogaskerekeim leginkább arra jutnak ilyenkor, hogy a nagy számok törvénye alapján, az ilyen viszonylag ritka egybeesések milyen fura mederbe próbálják terelni az emberi elmét... valószínűleg a megfoghatatlan "szellemi" ... "isteni" világ létezésében való bizalom is egyfajta emberi ösztön lehet, hiszen ott is felbukkan, ahol nem nevelik az emberbe.. vagy nem tanítják neki.. hajnali 3-kor indultunk haza pécsről... már előtte is hulla fáradt voltam, de képzelhetitek, hogy milyen kínnal teli volt végigélni este 9-től hajnali 3-ig azt a röpke 6 órát..., hogy mi is történt ez alatt az idő alatt? balázs, győző és bányaló elkezdett muzsikálni.. egyfajta rögtönzött táncház jellegében a szántó kollégium büféjében és bizony-bizony 6 órán keresztül elhúzták mindenkinek a nótáját.. én nem tudtam aznap este azonosulni ezzel a húzással, de nem "bántottam" őket... és próbáltam mindenféle egyszerű trükkel húzni belső órámat.. tucatszor felkerekedtem és sétáltam... egyesével jártam a büfébe banánért és müzliszeletért.... aki odajött hozzám, azzal váltottam egy-két szót..... de leginkább sétálgattam... talán a vége felé, éjjel 2 körül már látványosan szenvedtem, de még ekkor sem gondoltam azt, hogy kettétöröm a hangszereiket... induláskor természetesen megjegyeztem, hogy korrektnek tartanám, ha máskor előre jeleznék ilyen vehemens bulizós szándékukat, mivel másnap nekem korán kelés, így gyakorlatilag semmit nem aludtam.. de aztán tovább nem feszegettem ezt a dolgot, mivel tény, hogy spontán volt a buli... magyarán ezt "megszívtam" .. egyetlen reményem, hogy ők is ilyen toleránsak lesznek irányomban, ha majd engem nem lehet valahonnan elrángatni ... szóval éjjel 1 körül beültem egy kicsit a büfébe, a zenebona oldalába... norcsi a dobosunk már rég az asztalon elterülve aludt... én úgy gondoltam nem követem a példáját, mert ha már ilyen helyzetbe kerültem, legalább egy-két napig tartó ízületi fájdalom-bemutatótól megkímélem magam.. szóval üldögéltem.. határozottan a perifériára ültem.. de egy srác megfogta a széket, amin ült és odavonszolta magát a székkel együtt mellém... soma, aki velünk volt már ebben a pillanatban nevetett, hiszen vélhetően kiszúrta, amit én csak ebben a pillanatban.. miszerint a srác egészen konkrétan olyan mata részeg volt, hogy tulajdonképpen nem is tudom, hogy milyen biokémiai folyamatoknak volt köszönhető, hogy nem ájult el... aztán a későbbiekben időről időre erőt vett magán és próbált józanul gondolkodni, ami nem mondom, hogy ebben a szituációban nem volt kellően tréfás.. de azt el kell ismernem, hogy beszélgetésünk során gyakorlatilag az összes dolgot számomra szimpatikusabban reagálta le, mint egy átlagos józan ember... szóval odaült mellém és megkérdezte... illetve bocsánat... szóval nagy nehezen kinyögte, hogy én vagyok-e fankadeli....... mondtam neki, hogy igen, én vagyok.... erre ő elmesélte, hogy hallgatja néhány ismerőse a zenémet és ezáltal ő is megismerte valamennyire és, hogy érdekli, hogy milyen ember vagyok és, hogy miért csinálom ezt az egészet.. közvetlenül ezután a kis monológ után nem is hagyta, hogy lereagáljam az elhangzottakat, hanem számomra eleinte kissé negatív módon elkezdte kérdezgetni ezeket a teljesen alapvető dolgokat, melyeknek hallatán minden tapasztaltabb előadó hátán feláll a szőr.. miszerint miért ez a neved..... mióta csinálod.... mikor jön új lemezed... satöbbi, satöbbi... én elmondtam neki, hogy nem szeretném, hogy félreértsen, de úgy vagyok ezekkel a kérdésekkel, hogy lehet rájuk egy-egy tőmondatban válaszolni, de annak bizony nem sok értelme van.. ha tényleg érdekli a történet meg, hogy én milyen ember vagyok, akkor a fankadeli.hu oldalon viszonylag kevés energiaráfordítással képbe kerülhet... meglepetésemre nem úgy vette ezen javaslatomat, mintha le akarnám rázni hanem jóformán örült neki.. a pillanatot megragadva folytattam, hogy tényleg ne értse félre.. .... azért csinálom a fankadeli.hu oldalt, mert jó ideje nehezen viselem világunknak azon tulajdonságát, hogy kivétel nélkül az élet minden területét... a felületes... gyors és pillanatnyilag hatékony megoldások felé tereli.. ebbe vagyunk belekényszerítve... nincs idő elmesélni egy történetet.. csak a lényeget... nincs idő beszélgetni.. csak pár közhelyre... és a többi és a többi.. és bizony mit is mondhatna el az az ember, aki utána elmeséli, hogy ő beszélgetett a kőházy ferenccel... rettentően izgalmas volt... 8 mondatban kellett elmesélnie, hogy ki ő.. honnan jött... miért... és mit akar..... remélem, nem orrol rám az olvasó, ha azt mondom, hogy nekem semmiféle huzalmam sincs beállni ebbe a "sorba" .. nekem nincs kedvem pár perc alatt beszélgetni komolyan hangzó kérdésekről... és nincs kedvem érdeklődő tekinteteket kiszúrni pár keresetlen tőmondattal, hogy az illetőben ez maradjon meg a kőházy ferenc vagy éppen fankadeli feliratú polc alatt.. akkor inkább nem mondok semmit... vagy csak annyit, hogy van a fankadeli.hu és ott mindent megtalál.... amit ez esetben ez a srác teljesen jól reagált le.. és nem azért mert részeg volt, hanem mert .. mint később kifejtette, neki is elege van abból a felületességből, amit maga körül tapasztal napról napra... hiszen barátoknak manapság nem azért tartják egymást a legtöbben, mert sokat tudnak egymásról.... és sok mindenben egyetértenek.... hanem mert valami miatt, ami fizikailag összeköti őket, sokat találkoznak... és ha már amúgy is sokat találkoznak, akkor... legyenek ők barátok... ebbe ugye én is többször beleestem életem folyamán... egyetlen kérdéskört kezdett el boncolgatni kicsit részletesebben a srác... amit végül is innentől már nem vettem rossz néven... miszerint miért csinálom ezt az egészet... mondván ismer embereket, akikre olyan hatással van a zeném, hogy ő már néha nem is tudta, hogy mit gondoljon.. és őt is megfogta egy-két dolog.. ...erre visszakérdeztem, hogy.... reggelente hány olyan arcot lát a kolesz folyosóján, aki vélhetően elhiszi magáról, hogy tényleg hozzá tud tenni valamit a világhoz és hány olyat, aki csak úgy gondolja, hogy kell egy papír.. vagyis diploma.. vagy ha nem ő gondolja úgy, akkor a szülei erőltették rá.... erre először jó pár másodperc síri csönd volt a válasz.. mire rámnézett.. és ebben a pillanatban szedte össze leginkább józanságának maradványait ... azt válaszolta, hogy egyre sem emlékszik, akin látszana, hogy elhiszi, hogy hozzá tud tenni a világhoz.... de hozzátette, hogy ismer ilyen embert..... ezek után rácsapott a térdére és mormolta magában, hogy fúú ilyen-olyan jót mondtam és, hogy ez tényleg mennyire így van... próbáltam láthatatlan maradni, hiszen kissé nehéz lereagálni, ha egy melletted ülő jóindulatú részeg magával kezd némi eszmecserébe... közben soma tekintetét is elkaptam, aki már nem nevetett, hanem árgus szemekkel figyelte, hogy ebből mi sül még ki.... hozzá kell tenni, hogy a srác annyira meg volt elégedve ezen apró példámmal, hogy keserédes örömében pár pillanatra túlharsogta a zenekart is... utána megköszönte, hogy válaszoltam neki és szemmel láthatóan elszakadt a rögtönzött táncház eseményeitől, valamint kettőnk dialógusától is... és a továbbiakban hátradőlve elmélkedett.. ezt követően pedig lassacskán elsétált... én utána újfent járkálni indultam... mivel a büfé időközben bezárt, már egy almalevet sem tudtam szerezni, úgyhogy csak járkáltam.. fel s alá.. a legvégső stádiuma szenvedésemnek abban teljesedett ki, hogy talán némiképp tüntetőleg az étkező ajtófélfájának dőltem... a látványhoz már csak annyi hiányzott volna, hogyha a fiúkra megvető tekintettel az órámat kopogtatom, de ezt természetesen csak belül éreztem... 2 körül valóban már kicsit bosszús voltam... egyszer csak egy szám végén megragadva a pár másodpercnyi csöndet, beszúrtam egy óvatos mondatot, miszerint fiúk lassacskán majd azért jó lenne elindulni.... konkrétan le lettem hurrogva... nem prosztó módon.. de határozottan... mármint balázs, győző és bányaló részéről..... norcsi, mint a messiásra úgy nézett rám.. mert ő is erre a mondatra készült egész este... de inkább visszahajtotta a fejét az asztalra... látszólag átütő reménytelenség közepette... szóval a következő számba csaptak a zenészek és ment tovább a pürparlé.. az ajtófélfa másik oldalán állt meg két lány.. közülük az egyikkel korábban csináltunk egy közös képet... mármint pár órával ezelőtt.... ő fordult először felém és megkérdezte, hogy a vele jó miért nem volt... erre válaszoltam neki, hogy mert az a szám a műsor végén van és mivel eleredt az eső már nem tudtuk lejátszani... látszott mindkét lányon, hogy ezt nagyon sajnálják... én nem annyira szeretem előadni azt a számot koncerten, mert túlságosan nagy a dinamika tartománya, azaz túlságosan nagy szakadék tátong a visszafogott részek és a refrén között.. és mivel egy koncerten pusmognak, beszélnek és olykor kiabálnak nem lehet igazán "szépen" előadni... sőt ennek a számnak az előadása sokszor kifejezetten frusztrál engem.. ismétlem amiatt, hogy a halk visszafogott részeknél szörnyű a színpadon átélni, ahogy hallod, hogy pusmog a közönség... hiába éneklik a refrént úgy, hogy kiesik a ház oldala.. ha nem tisztelik meg a gitáros részeket a figyelem csöndjével, akkor nálam oda az egész... szóval ezután megjegyezte a lány, hogy múltkor is voltak a pécsi koncerten, ami ugye nemrég volt és akkor sem szólt a vele jó... mondom az lehetetlen, mert nagyon is volt... erre ő bizonygatta, hogy biztos, hogy nem volt.. ott voltak végig abban a fél órában, amikor reppeltem és nem volt.... volt gőz, meg én, meg didzsék.... erre próbáltam nem bántóan felvilágosítani őket, hogy ez így igaz... ahogy mondja... annyival kiegészítve, hogy a gőz és fankadeli reppet megelőzve volt egy másfél órás suhancos koncert, amiről még a youtube-on is talál videót... úgyhogy picit ezek szerint elnézték a plakátot... ekkor esett le nekik, hogy későn érkeztek a buliba.... csak mellékesen jegyzem meg, hogy a suhancos egyik legjobban sikerült koncertje volt ez a bizonyos pécsi koncert.. ha nem a legjobb volt... szóval beszélgetésbe elegyedtünk a lányokkal.... ez egy hosszabb, cirka fél órás eszmecsere vagy valami annak tűnő dialógus volt.. teljes részleteiben nem tudom leírni, mert az rettentő hosszú lenne, de önkényesen a lényeget megpróbálom érzékeltetni veled, kedves olvasó... a beszélgetés elején hamar elhangzott egy olyan kijelentés a részemről, miszerint nem nagyon szeretem az embereket... eme mondatomat a lányok kisebbfajta megrökönyödéssel fogadták... mire felsoroltam nekik egy pár tucat példát arra, hogy mit gondolok az államapparátust a mai napig kiszolgáló emberekről... a rendőrökről... a tanárokról... a hentesekről és orvosokról és általában az utca emberéről... persze hozzátettem, hogy kivétel mindig van.. de sajnos abban az országban élünk, ahol ez valóban csak a szabályt erősíti.. szóval hamar oda lyukadtam ki, miszerint egy nagyobb várost sem lehetne megtölteni Magyarország valamire való embereivel... erre ők kezdtek hevesen reflektálni, hogy én mennyire borúsan látom a helyzetet és, hogy ez nem felel meg a valóságnak.... és, hogy én depressziós vagyok, valamint kiegyensúlyozatlan... sajnos ezen két kijelentés kellően személyeskedős hangulatba terelte a beszélgetést... ami nem feltétlenül baj, hiszen számomra, ahogyan már unásig szajkóztam.. az élő példák azok, amiből tudok épülni.. és okulni.. megkérdeztem a lányt, hogy tud-e mondani egyetlen idézetet tőlem, amire rá lehet húzni, hogy egyértelműen depressziós, valamint ha tud, akkor ugyanazon a számon belül nem baj-e, ha mondok neki további sorokat, melyek egyértelműen a reményt hivatottak erősíteni a hallgatóban és magamban egyaránt... a válasz természetesen a szokott volt... miszerint nem tud idézni... "de akkor is olyan depressziós" sok szám hangulata.. én ismételtem, hogy ezekben a számokban a hallgató szubjektív szemlélete talál magára, magyarán aki depresszív hangulatban van, az annak éli meg őket.. és azt erősíti fel benne, másokat pedig ugyanilyen módon megnyugtat vagy éppen mosolyra késztet... utána csak szőrmentén ecseteltem azt az úgymond bizonyított tényt, hogy az rúg be, illetve az bulizik a leglátványosabban és az a leginkább mindenáron mókamester, akinek a legnagyobb baja van ott bent.. ezzel ellentétben pedig szembenézni a valósággal egyáltalán nem depresszió ... és persze ismételten kértem, hogy ha tud bármi olyat, ami egyértelműen depressziós, akkor kérem idézze... úgyis kijelentő módban állítja rólam, hogy depressziós vagyok... aztán nem tudott... utána visszakérdeztem, hogy más embertársai felett is szokott-e ilyen könnyedén pálcát törni.. erre már láttam a lány tekintetében, hogy hiába tetszik neki a vele jó... ez már sok neki.. ezek után a barátnője is elkezdte bizonygatni, hogy ha ilyen komoran látom az embereket, akkor én kiegyensúlyozatlan vagyok.... erre megkértem őket, hogy akkor legyenek szívesek elmondani, hogy mit jelent az a szó, hogy kiegyensúlyozatlanság... ha már a depressziós vonalat kénytelenek voltunk példa hiányában feladni... erre sem tudtak érdemben válaszolni... erre ismét elragadtam a stafétát és visszakérdeztem attól a lánytól, akivel először kezdtem el beszélgetni, hogy mennyire kedveli a szobatársait..... a válasz tartalmilag az volt, hogy kivan tőlük.... utána megkérdeztem, hogy mennyire kedveli a tanárait.... a válasz még súlyosabb volt... utána megkérdeztem, hogy milyenek a barátai.... a válasz gyakorlatilag terelés volt... utána megkérdeztem, hogy milyen a családi háttere... azt mondta, a rokonairól jobb, ha nem beszélünk... utána megkérdeztem, mi a helyzet a szerelemmel... a választ már le se írom... hosszú ideje se veled se nélküled kapcsolatban vesződik egy sráccal.... miatta készítette velem a közös képet előtte pár órával, bár "már semmit nem akar a sráctól", persze mikor visszakérdeztem, hogy ezt tényleg el kéne-e, hogy higgyem.. nem tudott a szemembe nézni és jött a kiegyensúlyozatlanságommal... szóval ezen pár kérdésem után visszakérdeztem, hogy akkor állapítsuk meg közösen, hogy kettőnk közül ki is, aki kiegyensúlyozatlan valamint, hogy ha az életének konkrétan a 99%-a emberileg ilyen mélyponton van akkor, miért vagyok én pesszimista, hogy csak az ország 90%-át lőttem problémásra... hiszen az ő saját életében rosszabb a helyzet... aztán eszembe jutott a saját idézetem talán kissé perverz de egyben logikus módon... "aki az asztalon táncol, annak fáj igazán... ő ugrándozik a kamu parti vigaszán, de aki belátja néha, hogy embernek lenni, éveket szenvedsz, pár perc jó és ennyi, ez már félsiker, ez nem depresszió" ... ezután egyértelműen lecsengett a beszélgetés... már nem akartak velem beszélgetni... kissé bántott a dolog... hiszen az élő példa mindig bánt... és ahogy én élem az életem.... biztos hajlandó lettem volna magamtól is kimondani, hogy hülyeséget mondtam és, hogy alaptalanul ítélkeztem és a többi és a többi... de nem... álltak a lányok... eléggé rosszallóan néztek rám.. és inkább "elsétáltak", mintsem belássák a valóságot... odasétált hozzám egy lány, akinek a saját elmondása alapján az egész élete romokban... és rám mondja, hogy kiegyensúlyozatlan vagyok... aki elmentem a barátaimmal koncertet adni... még csak idegrohamot sem kaptam 6 óra várakozás miatt... hiszen szeretem a srácokat... és utána hazajöttem... és bebújtam a barátnőm mellé az ágyba... akinek reggel hoztam egy sajtosrudat.. egy kávét.. és egy rózsát.... a történethez hozzátartozik, hogy soha életemben nem voltam kiegyensúlyozatlan... mindig láttam a következő lépést.. még ha hirtelen is ért valami, azonnal tudtam reflektálni.. az egész lényem átjárja ez a tulajdonság... nyilván nem lenne indokolt, hogy egy idegen lány véleménye bármilyen hatással is legyen rám... a történet lényege számomra az, hogy ő azt hitte, hogy én bántani szeretném őt... holott csak saját magával kimondattam olyan dolgokat, amelyek alapján én gondolkodom a világról .. melyek az ő életének konkrétan részei.. én pedig, hála a jó Istennek, többnyire csak elméletben beszélek róluk... nem szeretjük belátni a valóságot... ez a 21. század emberének tulajdonsága... és talán a múlt emberének tulajdonsága is egyben... vélhetően a jövőben sem fog ez változni.. de rossz volt látni... rossz átélni, hogy jön valaki a semmiből... aki beteg.. és utána odébb ül, mikor tüsszentesz egyet egy macskaszőrtől... nehogy elkapjon valamit... aztán lassan hazaindultunk.... másnap reggel budapestre mentem.. az utóbbi fél évben vonattal jövök-megyek... ami szintén sok esetben kiváló és tanulságos szociográfiai és pszichológiai élményekkel gazdagítja azokat, akik nem restek figyelni a körülöttük történő eseményekre... délután a vivában voltam ... a váróban puskás petivel és a barátnőjével, valamint levi barátommal üldögéltünk... egyszercsak megszólalt levi telefonja, aminek egy fankadeli dal a csengése... peti barátnője 1 másodperc után felismerte a dalt ... elég érdekes jelenet volt... talán egy picit a levegőben volt, mintha peti nem annyira örült volna ennek, de nem akarok messzemenő következtetéseket levonni.. valószínűleg nem is kellene, hiszen ezek után peti is elmondta, hogy a tesója fankadelit is sokat hallgat... aztán nem tudom, hogy később ezt megbánta-e, hogy tudtunkra adta... sokszor érzem úgy, hogy az emberek az ilyesmit szégyellik bevallani, mintha attól kevesebbek lennének.. pedig én sosem vagyok rest gratulálni egyetlen embertársamnak sem ahhoz, ha valamit hozzátesz az életemhez... persze ezt az emberek fajtája válogatja.. a lényeg, hogy ott ültünk.. peti barátnője 1 másodpercből felismerte a számomat, valamint mondott jó párat, amit szeret még.. és olyanok voltak, amelyek tényleg a jobb számaim közé tartoznak... illetve peti tesója meg szintén fankadelit hallgat... teljesen érdekes lett a légkör... nagyon sokszor kerültem már ilyen helyzetbe... számtalan ilyen példám van, hogy emberek, akiknek valamilyen hozzátartozója engem hallgat.. de ők maguk nem csípnek engem.. konkrétan terrorizálják a saját szeretteiket, hogy ne hallgassanak engem... olyan példákat is tudok, ahol majdnem szakítás lett a vége annak, hogy az egyik fél ne hallgasson fankát... biztos sok más előadó is van ilyen.. de valamiért én folyton azt érzem magam körül, hogy fankadelit hallgatni nem csupán egy cédét feltenni vagy egy mp3 könyvtárat betölteni.. hanem valamiféle hovatartozás kifejezése... és ezt nem én találom ki, hanem tulajdonképpen én vagyok ebbe az érzésbe belekényszerítve, hiszen akik hallgatnak.. azokat vagy elítélik mások... vagy szintén mások egyfajta homályos de egyértelmű lelki társuknak érzik... pedig fankadeli közel sem vallás.. és nem is szekta... mégis sokszor ilyesmi érzésem van.. vagy nem is tudom.. ezek a szakítós példák is... sokszor hallottam, hogy azon veszekednek párok, meg szakítanak is emiatt, hogy ki melyik pártra szavaz... ezek szerint egyesek életében már a zene is ilyen méreteket ölt .. aminek valahol talán örülök is ... hiszen minden reményem, hogy egyértelmű legyen az az üzenet, miszerint mi ellen..... és mi mellett vagyok... .. szóval... jöttem hazafelé.. és már nem volt intercity a 7 órai vonaton, úgyhogy az ósulis fülkés megoldásba ültem be.... egy tinédzser lány mellé vágódtam egy fülkébe, aki szemmel láthatóan azonnal kiszúrta, hogy ki vagyok... azonban az átlagos tapasztalatimtól eltérően, szinte rögtön fel is vezette a témát.. persze nem vágott a közepébe.. először megkérdezte, hogy kecskemétre megy-e ez a vonat, mert már volt, hogy rossz vonatra szállt és fél.... mondtam, hogy ha nem oda megy, akkor én is rossz vonaton ülök, úgyhogy reménykedjünk... utána a második kérdése már az volt, hogy én vagyok-e.... a fankadeli..... mondtam, hogy igen... utána még kérdezett valamit és már el is kezdődött a dialógus.. a történetből ismételten a számomra lényegi elemeket szeretném kiemelni, mert egy egy órás beszélgetést nem tudnék legépelni... illetve szó szerint nem is emlékszem mindenre.. a lényege a beszélgetésnek az volt, hogy budapestre költözik jövőre és nem tudja, hogy mit kellene kezdeni, mert már több tucatszor volt mindenféle állásinterjún, de olyan szinten szívatják, hogy például elment olyan munkakörbe próbálkozni, ahol gyerekekkel kell foglakozni és közölték vele, hogy nagyon jó amit csinál, de ők magas szőke munkatársakra gondoltak.... gyerekekhez..... ő teljesen ki volt ezen bukva, ahogyan valószínűleg mindannyian 18 éves korunkban, de én gyorsan meséltem neki még pár hasonló példát, hogy ne érezze magát egyedül ebben a helyzetben, hiszen az egész világ az ehhez hasonlatos kirekesztésről és megkülönböztetésről szól... arról nem beszélve, hogy ez az eset konkrétan kimeríti a pofátlanság fogalmát... szóval mesélte, hogy pestre költözik és, hogy szerinte milyen jó lesz ez neki, mert hogy kitárul előtte a világ és a többi és a többi... utána elmeséltem neki, hogy mit gondolok budapestről.... természetesen csak röviden... nem akartam túlzottan lehangolni vagy a szárnyát szegni, de úgy látszik eléggé szemléletes lehettem vagy csak ő vette túlzottan magára, de egy 1O percben előadott esszenciám arról, hogy hogyan látom én azt a szót, hogy budapest... szóval a lány konkrétan letargiába esett... utána még én vigasztaltam, hogy ettől függetlenül meg kell próbálni... de a végére mindketten egyetértettünk abban, hogy kizárólag a tények alapján csak azok számára tűnik élhető városnak budapest, akik benne vannak a körforgásban, hiszen a saját élőhelyükről nyilván nem vallják be a valóságot... hogy bírnának létezni úgy, ha be kellene vallani maguknak, hogy hol és miben is élnek.. úgyhogy ezért nem is bántanék senkit... erről majd talán egy másik alkalommal, ha időm engedi és kedvem is támogat majd... szóval kiderült, hogy a lány "egy" barátjánál aludt 3 napig, mert ugye sok állásinterjún volt... ekkor még nem is sejtettem, hogy mi sül ki a történetből de milliomodszorra mondom, hogy az élő példák azok... amelyek miatt sok számomat még hitelesebbnek érzem az idő múltával ... hiszen amikor írtam őket.. csak gondoltam és véltem, hogy léteznek ezek a dolgok.. de utána az évek során időről időre.. napról napra.. személyesen is tapasztaltam őket... szóval valahogy oda került a sor, hogy elszóltam magam, hogy fiú és lány között szerintem nincsen igazi barátság... és erről elkezdtünk beszélgetni.. hamar feltettem neki pár konkrét kérdést, amelyekre csak kitérő választ tudott adni.. fejleszegve... hozzá kell tenni, hogy egy kiváltképpen intelligens és bájos lány volt.. szóval nem egy proli csaj... sőt.. egy komoly egyetemre készül komoly tervekkel.. ... utána picit pihent és ismételten elkezdte bizonygatni, hogy akinél aludt srác, tényleg csak a barátja... egy ideig passzív voltam a kijelentéssel kapcsolatban... hiszen ha az előző kis példákból nem értett meg engem, úgy gondoltam, kár tovább feszegetni, de aztán beugrott egy apróság, amire nem is értettem miért nem gondoltam addig... megkérdeztem, hogy a srác részéről soha nem volt semmilyen próbálkozás...? ...fejleszegve mesélte, hogy 3 éve a srác bevallotta neki, hogy szerelmes belé, de utána megbeszélték és azóta tényleg csak barátok... utána megkérdeztem tőle .. nem bántóan inkább próbáltam tréfásan csavarni a szavakat, hogy tényleg annyira hülye-e, hogy elhiszi egy srácnak, aki szerelmes belé, hogy utána már csak barátok .. nem pedig így, ebben a kínban - mint barát szerepkör - tud egyedül a közelében maradni, hogy egy szép napon majd változik a helyzet...... a válasz elmaradt... a lány csak nézett lefelé... bár földön fekvő emberbe nem rúgunk, gondoltam, hogy gyorsan még aláhúzom postairónnal a dolgot és megkérdeztem, hogy ha 3 napig nála aludt, akkor mégis szerinte mit érezhet most a srác, ha ne adj Isten még mindig érez iránta valamit.... a válasz ismét elmaradt... a lány utána bevallotta, hogy ráadásul egy ágyban aludtak.... a beszélgetés közben telefonált a srác a lánynak, hogy minden rendben van-e a vonaton és a többi..... megkérdeztem tőle, hogy látott-e már valaha az életben olyat, hogy egy srác ilyet csináljon egy lánnyal úgy, hogy titkon ne érezzen valamit, illetve ha hasonló esetet látott, akkor ő, mint kívülálló nem látta-e át tisztán azt, hogy mi is történik valójában.... illetve ha már itt tartottam, akkor megjegyeztem, hogy nem szép dolog az, ha szemet hunyunk valami felett, amit nagyon jól tudunk, de sokkal kényelmesebb nem bevallani magunknak, sem a másiknak.... ezt talán már nem kellett volna, mert a lány végképp lehangolódott... bár nem is ellenkezett... azt mondta beszél majd a sráccal és, hogy ennyire nem vette ezt komolyan... megkérdeztem tőle, hogy ellenkező esetben nem ugyanúgy viselkedne-e, mint ez a fiú és a válasz egyértelmű igen volt.... éreztem, hogy ha van annyi szerencséje és nem megy ki belőle ez az érzés pár nap alatt, akkor van esély rá, hogy szegény srácot újfent felvilágosítsa, hogy ő mint férfitől nem akar semmit.. vagy még hagyja pár évig sínylődni "mint barátot"... a beszélgetés érdemi része idáig tartott... értelmes és érző lánynak tűnt.. remélem, nem hagyja azt a srácot sokáig reménykedni... 3 év így is kellően nagy elszámolni való lesz saját magával szemben is ha egy napon majd belátja a valóságot...

2008.05.28. 21:00