A Salátamagazin FankaDeli topicjába írtam:
"Mivel ember vagyok leginkább az emócióim vezérelnek, ahogyan szerintem a legtöbben vagyunk. Az elme "szép és jó" de az esetek legnagyobb részében már csak múlt időben elemezzük vele az életünket és a "megelőzésre" bármennyire is áltatjuk magunkat az esetek elenyésző részében használjuk.

Mivel ember vagyok az emócióim a tanult és felvett jellemem alapján küzdenek egyetemes ösztöneimmel. Ettől színes a világ. Ettől más mindenki és mégis egyforma. Persze ezt majd még fejtegetem ahogy szoktam az én kis kuckómban ahova természetesen csak az jár akit ez érdekel.

Idejött Niki, Soka barátnője és azt mondta, hogy nekem kellett volna Sokának szólni magamtól, hogy ne vegyen fel engem nem pedig neki megkérdezni engem.

Idejött Tibbah és azt mondta, hogy ő már régen volt amikor én még nem és utánam is lesz.

Idejött Drezzick aki annyival reflektált a fankadeli.hu-s írásomra, hogy a hiphop.hu party óriási volt nem úgy ahogy én hallottam.

Idejött Deego és azt mondta neki nincs felelőssége abban, hogy a neve által fémjelzett lemezen mit reppelnek.

Idejött Dia aki leférgezett valamint azt a 19 éves lányt akibe szerelmes vagyok 25 éves fejjel úgy illette, hogy kúrom és utána jelezte, hogy neki az anyázás nem kenyere.

Valamint volt itt név nélkül aki a kurva anyámat szidta és utána beszélgetni akart hívni illetve "meghívni valami moslékra", de ide nem írta be, hogy mi a bűnöm.

Illetve volt itt név nélkül akivel 4 évvel ezelőtt bunkó voltam a trafóban és utána szó nélkül kitiltottam azért mert elküldött nekem egy flyert.

És közben Eckü küldött nekem szmájlikat sms-ben.

Kedves bárki aki olvassa ezt.

Csak annyit kérek tőled ha bármennyire is érdekel ez az egész. Olvasd el Fluorid legújabb írását. Olvasd el ezt a topicot visszafelé is pár oldalt.

Utána hagyd az egészet a francba. Hagyd egy kicsit érlelődni magadban az egészet. Ezek után rá fogsz jönni arra, hogy ha tényleg nem sok dologban is lehet igazam de egyben biztos. Mindenkiben van ott bent egy apró kis szerkezet amelyik "könyörtelenül" kidobja a megoldást. Persze a tüdőnkben sasszézó törpék ennek a megoldásnak a grabancát sokszor már a torkunk felé fél úton elkapják és nem engedik, hogy a hangszálaink és nyelvünk csapásai segítségével kimondjuk őket. Bizony ott pusztulnak még a garatunk előtt. Csak az ügyes és szerencsés szemlélő láthatja utolsó lehelletük tükörképét a másik szemében. Érezheti utolsó sikolyuk ízét a másik hanglejtésében. Láthatja utolsó kapálózásuk energiáját a másik testbeszédének játékában.

Kedves mindenki aki olvassa ezt.

25 éves vagyok. A régi világban már régen családos ember lennék de nem a régi világban élek és élünk. Az elmúlt pár nap arról szólt a számomra, hogy lássa mindenki aki ennek a közösségnek bármilyen minőségben és indíttatással a résztvevője, hogy én miben élek. Hogy mi jön velem szemben, mellettem és mögöttem az úton. Úgy gondolom, hogy annyira átszellemülten vettem részt eme játékban, hogy még a pártomat fogó lányok és fiúk sem tudhatták biztosan, hogy csak egy látványos példát szeretnék csiholni a valóság alapján abból amiről a számaimban és az írásaimban beszélek.

Ebben a játékban nincs nyertes. Fluorid írásában azt taglalja, hogy én hazudok. Én erre nem látok egyetlen bizonyítékot sem, de mások talán igen. És természetesen a másik oldal "sem" fogadja el az én érveimet és bizonyítékaimat. Úgy gondolom máshogy "állna" a szénám ha egy bírósági tárgyaláson vagy egy moderált nyilvános fórumon lennénk de nem ott vagyunk hanem a "szabadság" világában az interneten, ahol mindenki azt írhat amit akar, senki nem vonja felelősségre. Idővel majd kiderül, hogy ez mennyire képviseli valóban a szabadságot. Talán már most is sokan a saját bőrükön érzik, hogy attól, hogy sokan vannak az msn listájukon még egyedül ülnek a szobában. Aki az én nyelvem beszéli remélem érti mire célzok és gondolok. Ez a kor nem az én fajtám kora. Ez a világ nem az én fajtámnak kedvez. Ez a világ egy őrült futam a javakért, amely egymás hátán és torkára taposva vezet minket az ég felé. Az ég felé melynek peremét még csak meg sem érinthetjük mielőtt porba zuhanunk.

Úgy érzem könnyű dolgom van. Úgy gondolom, hogy nagyon sok olyan embert ismerek akikkel szemben nehéz helyzetben lennék ha akár erkölcsi akár elméleti vitáról lenne szó. Nagyon sok az elméjét szerintem szikrázóan használó és szerintem bölcs embert ismerek.

Úgy gondolom, hogy hitelemet vesztem, hogy Fluoriddal, Diával, Soka barátnőjével és hozzájuk hasonló embertársaimmal próbálok dűlőre jutni.

Úgy gondolom, hogy soha nem fogunk dűlőre jutni mert nem egy nyelvet beszélünk és talán nekem kisebb a tüdőm.

Úgy gondolom, hogy példásan bizonyította az elmúlt pár nap, hogy gyakorlatilag nincs esélyem, és ezzel együtt mégis úgy élhetek nyugodtan ha indokoltan nem állok oda, annak a szakadéknak a peremére, ahonnan a felém irányuló "érvek" taszigálnak abba az ösztönös szakadékba, ami még majdnem belőlem is kihozza dühös ösztöneim.

Úgy gondolom, hogy az ösztöneink egyetemesek de jellemünk, tanult, tapasztalt és belénkkényszerített labirintus által zár el minket az egysíkú valóságtól. Ez a jellem persze apró az ösztöneinkhez képest, talán mint az alma húsa és a héja, hétköznapi életünk felett mégis sokszor teljesen átveszi a hatalmat.

Úgy gondolom ennek okán van az a bizonyos "én fajtám" és vannak akik szemmel láthatóan nem. Ez nem szellemi rasszizmus hanem kopár ténymegállapítás.

Szánom magam azért, hogy egy olyan közegbe kerültem ahol 25 éves koromra kinyílt előttem a földi élet szabályainak könyve szinte teljes egészében és nem hagyott még engem egy kicsit gyermeknek lenni ebben az amúgy is későn érő világban. Szánom, hogy a bennem lakozó, forrongó energiát nem a barátokra és a szerelemre szántam hanem sok esetben olyan emberek meggyőzésére akiket nem lehet. Szánom, hogy a mai napig nehezen fogadom el azt a szóösszetételt, hogy nem lehet. Szánom magam azért, hogy nehezen fogadom el, hogy van olyan ember, nem is kevés, aki ezt az írást is siránkozásnak és depresszívnek fogja titulálni holott egy rám nem is jellemző módon kiegyensúlyzott állapotban írom. Szánom magam azért, hogy bízom Istenben, de mégjobban szánnám ha nem bíznék benne.

Most ezt a topicot pár napra lezárom mert én is önző ember vagyok és szeretném, hogy ez az "utolsó" szó az enyém legyen és ezt olvassa el mindenki.

A fajtámnak azt üzenem, hogy nyugodtan nézzen bármikor a szemembe és nyugodtan gondolkozzon ha olvas vagy ha hallgat. A gondolatokon lovagolni erény és nem szégyen. Az elménk tornáztatni nem kiforgatás hanem büszke és dicső bár díjat nem is sejtető sport.

Azoknak akik nem az én fajtámból valóak azt üzenem, hogy ha együtt leszünk egymás mellett a lövészárokban én fogok adni lőszert és gránátot is mert ezt diktálja a neveltetésem és az az apró valami ott belül teljesen összhangban. Addig pedig részemről törölném az ábrándajim. És elfogadok mindent amit mondanak hiszen ez nem egy bírósági tárgyalás és itt tényleg nincs szükség bizonyítékra ahhoz, hogy elméket befolyásolni lehessen. Úgy gondolom ez nem az a súlycsoport amiben én annó gondolkodtam és megelőlegeztem "ellenfeleimnek" is, hogy ebben játszunk. Az én hibám és az én hiányosságom, hogy ezt elnéztem.

Egy idősebb ember beírt nem olyan régen a fórumba, hogy "csalódott" bennem mert "miért állok én le ilyenekkel" hiszen a magot már elvetettem, az volna az erény ha hagynám kikelni, kicsírázni. Igaza volt. Nem csupán locsoltam hanem erőszakkal próbáltam kirángatni a leveleket a még puha törzsekből. Bele akartam szólni a természet rendjébe. Hibásan mértem fel a helyzetem a világ menetében. Mások helyett akartam gondolkodni és cselekedni. Ez életem egyik legnagyobb hibája volt. Nem lehet mások helyett cselekedni. Nem lehet mások helyett gondolkodni.

Egyetlen egyet tudok az emberekről ami biztos kedves olvasó és ezt rajtad keresztül szemléltetném.

Ha teljesen egyedül lennél a fű szálaival szemben. Akkor is lehetséges, hogy neked lenne igazad. Erről szól a világ. Egymás elnyomásáról. Arról amiben te is és én is élünk itt ma Magyarországon. Egy népben aki még arra sem képes, hogy az elnyomóit és a megalázóit elkergesse. Egy népben aki mint a viccben, egymást húzza vissza a pokol bugyraiba.

Kedves olvasó. Megkövetem magam és téves érzéseim. Nem akarok helyetted élni, nem akarok helyetted gondolkodni. Neked is annyi esélyed van becsületben leélni az életed mint nekem. Döntsd el, hogy hogyan s miként teszed ezt. A te kezedben van a te döntésed nem máséban. A világon annyi információ, élmény és tanulság vár rád és rám is, hogy nem is lenyűgözőnek hanem inkább nyomasztónak éljük meg egy idő után. Utána még egy kis idő elteltével megnyugszunk tőle, hogy valóban olyan bonyolult és szövevényes a világ mint ahogyan mi belül érezzük a saját életünket. Kedves olvasó. Te vagy a főszereplő nem én. A te polcodon van a cédém, te tisztelsz meg engem vagy éppen te mocskolsz engem. Rólad szól a történet nem rólam. Én jóideig azt hittem, hogy részben rólam szól a történet. Mára rájöttem, hogy te merítesz belőlem nem pedig én belőled. Én vagyok az eszköz te pedig az alany. A te kezedben van a lehetőség arra, hogy "megszüld" a valóságot amiben én csak egy statikus példa vagyok.

"hiába tűnik nehéznek
valójában mindent lehet"

Magadban. És együtt. Máshogy nem."

2008.05.20. 01:25