Kedves jelen-lévők!
A hölgyeknek, illetve azoknak akiket úgy "ámblokk" abszolút nem érdekel és érint az infomatika világa, legyen elég annyi, hogy nagy baj van!

Ez a baj jelenleg arról szól, hogy 2 nappal az általam a szombati "élő bejelentkezésemben" (amit ezegyszer IDE kattintva visszanézhettek, de a többi Isten az atyám nem lesz visszanézhető, különben nem tudlak inspirálni titeket a jelen-létre sehogy sem!) ígért leadás előtt, vagyis ma - elromlott a laptopom, melyen található a több mint két órás videóanyag, amely arra hivatott lenne, hogy a Csigákat gyűjtöttünk album ajándék DVD-jét töltse meg!

Nem kezdtem el csapkodni amikor konstatáltam, hogy a gép nem kapcsol be, mert ez akkora "sokk" volt számomra, amikor az ember már káromkodni sem kezd el. Van mentésem külső "merevlemezen" (ez a szó mindig annyira vicces volt számomra) a dologról, tehát elvileg ezt egy másik gépen belátható időn belül be tudom lőni. Rajta leszek és vagyok! Egyrészt gondoltam megosztom veletek ezt a történetet...

- és eddig tartott az a rész ami mindenkit érint aki szeretné már a kezében tartani a lemezt -

...másrészt volna egy-két gondolatom még ehhez a dologhoz, azok számára akit érdekel az informatika blablabla...

Nyilván hozzátartozik a történethez, hogy az összes videóm közül a legkevésbé kedvelt Dancsó Péteres mese-mese-mátka videómban látható (vagyis a szóban forgó Apple termék) laptop miatt több száz fricskázó hozzászólással illettek engem. Ezekre ki sem térnék, mert nyilván nem értettem, hogy miért anyáz valaki engem azért, mert valaki más úgy gondolta, hogy egy almát rak a laptop hátuljára... nem óhajtottam sem megpróbálni levakarni, sem fekete szikszalaggal leragasztani. Nyilván utólag azt mondom, hogy nagy tapasztalás, hogy valakik ebben látták meg a dolog fókuszpontját, ami ezt a konkrét videót illeti. Ennyi anyázást és sarat az összes ... mondom az összes fankadeli dolog alatt nem kaptam együttvéve! Érdemes a mai napig is beleolvasni, hogy térben és időben el tudjuk helyezni az emberiség jelenlegi helyzetet - óbégatás nélkül természetesen!



Amúgy egy 2011-es modellről van szó, amely az utolsó 17 colos modell volt az Apple-től. Azóta csak 15 colos modellek vannak, mármint az a legnagyobb - ami az én tapasztalatom szerint, hosszútávú komoly munkára már alkalmatlan méret, akármekkora is a felbontása. Szóval botrányosan drága gépről van szó. Előtte is egy ilyen laptopom volt, mármint 17 colos Apple. Azon készült 2006 óta minden Night Child dolog. Anno borzasztó helyzeti előnyt jelentett például a Final Cut Pro nevű program és egy csomó-csomó dolog, mivel a Quicktime ami a videószakma alapját adta az elmúlt 15 évben, konkrétan Apple találmány. Az előző laptopot úgy szereztem, hogy egy barátom aki kint él az Egyesült Államokban, megvásárolta, eljuttatta ide, (az anno 2006-ban 600 ezer körül volt) és én szépen fizetgettem neki ahogy tudtam. Vagyis 2009-re kifizettem teljesen. 2011-re viszont teljesen feladta a harcot, elszállt benne minden, pedig komoly szervíztörténetek voltak vele. Nyilván így is túlteljesítette azt, amire sajnos tervezték... a tervezett elévülésről, most nem szeretnék disszertációt írni... botrányos dolog... tényleg a tudomány megcsúfolása. Amiért persze a szokott módon, az emberiség egy büdös szót nem szól.

Szóval eljött az idő, meghalt a laptop. Az iJoe oldalán nézegettem a használt részleget, azt időnként átfutom, és egyszer csak megláttam egy 17 colos modellt, amit már nem gyártanak. Mármint már abban a pillanatban sem gyártották. Kb 1 éves volt. Botrányosan drága volt, majdnem 800 ezer. Használtan ugye. Nyilván ez a laptop tudta technikailag azt amire nekem szükségem volt a videó és hangfelvevő programok kényelmes és hatékony használatához... pénz nuku nem volt rá, akkoriban kifejezetten kemény időket éltünk - éppen a napokban hívta fel a figyelmem Suda Laci (aki azokat a gyönyörű festményeket követi el, melyből néhány darab látható az én oldalamon is) barátom, hogy emlékezzek rá, hogy a 2011-12-es érában volt, hogy kenyérre kértem kölcsön... és tényleg. Szóval elmeséltem egy magyarföldrés beszélgetésen ezt a sztorit, úgy ahogy mindig szoktam mesélni az életemről... és egy fickó megkopogtatta a búcsúzáskor a hátam. Az lett belőle - most nyilván ugrunk egyet az időben -, hogy ő kifizette a laptopot, én pedig fizetgettem neki és ezt is kevesebb mint 3 év alatt, vagyis nem is olyan régen, teljesen ki tudtam fizetni.

Ez a laptop tavaly vagyis 2014 decemberében eldobta magát. Az iDoki nevű cég 150 ezer forintért cserélte ki az alaplapot. Anno még 90 ezer forintért tudtam volna venni hozzá 3 év plusz garanciát, de úgy már majdnem 900 ezer lett volna, és azt nem bírta már el a "lelkem" szóval sajnos lespóroltam. Hadd ne mondjam, hogy nem voltam boldog. Vagyis ez a gép gyakorlatilag 3 - 4 hónapja kapott egy totálisan zsír új Apple alaplapot. Most pedig meghalt újra...

...na és milyen hibával!? Hát persze, hogy azzal, amit néhány hete tett ki az Apple az oldalára... IDE kattintva érhető el... vagyis egyrészt 150 ezer ment a levesbe... másrészt ki tudja mi lesz ennek a történetnek a vége és mikorra...
Sajnos az oldalon látható minta alapján, nekem egy az egyben ez a modellem van.

A végére hagytam tulajdonképpen a legszaftosabb részt, miszerint mennyiszer bántani próbáltak engem, hogy az iPhone-t mint jelenséget, továbbá Steve Jobs munkásságát milyen szavakkal és gondolatokkal illettem az idők során... akkor ugye - ahogy mondogatták - mennyire "hiteltelen" tőlem, hogy mégis Apple terméket használok. A helyzet az, hogy sosem értettem egy pillanatig sem, hogy valaki hogyan juthat erre a következtetésre, mármint nyilván érettem, csak hát na... szóval fájó. Az ember ha gyengébb lenne, vagy nem lenne annyi ilyesfajta tapasztalta mint nekem, akkor elkezdené magyarázni a dolgait, hogy hát ha bármit is tudunk Bill Gates-ről mint olyan, akkor Windows-t használni semmivel sem kevésbé problémásabb sem etikailag... és főleg nem technikailag. De most komolyan ilyesmit kéne elkezdeni magyarázni!? Kéne biztos. De én az utóbbi években ettől hála Istennek megkíméltem magam. Valamit viszont használni kell, mert különben nem készülnek el a FankaDeli dalok. És nyilván a Linux erre alkalmatlan, hadd ne magyarázzam neked kedves értő olvasó, hogy miért... hiszen szerintem jól tudod, vagy sejted.

Szóval száz szónak is egy a vége drága barátaim. Drága az alma... nagyon drága. Az utóélete is drága. És az ember azt hinné, hogy jobb is ezáltal. Sajnos szoftveresen még a mai napig is tényleg jobb... ami azt jelenti a valóságban, hogy tényleg már egy kvarcjáték szintjére butítják az egészet - ami hosszútávon elképesztő következményekkel fog járni szerintem... de még mindig jobb mint a Windows. Ha lehet így mondani, hogy "jobb", két szar közül a kisebbik szarra. Én viszont most nagyon rosszul állok ezen a fronton... enyhén szólva versenyt futok az idővel, és a költségekkel. Ugye ahogy apu szokta mondani... innen szép nyerni!

Köszönöm a figyelmed!