Kedves Olvasó! Sokféle címet lehetne adni a következő "nyílt levélnek" ami tulajdonképpen egy cikket takar.

Lehetne az is a címe, hogy "Könnyen jött, könnyen megy", vagy "A belső ellenség", illetve még számos szerintem frappáns címet lehetne találni. De talán nem érdemes a címválasztásnál leragadni, hiszen ez most ebben az esetben amúgy is a kuruc.info szerkesztőjének dolga lesz. A cikk két részből áll. Aki csak a rövid, tömör helyzetképet szeretné magáévá tenni, az elég, ha elolvassa az első részt. A második részben néhány szemelvényt szeretnék megosztani a jelenlegi gondolataimból.

1. rész

16 éves koromban volt az első fellépésem Salgótarjánban egy "utcabálon". Képzelheti az olvasó, hogy a "zenészember" szebb reményekkel fordul a "szakma" felé, de az ott nekem mégis a világ közepe volt. Aztán 11 év alatt mindenféle éjszakai lebujokon és diszkókon át vezetett az út, keresztül fesztiválokon, klubokon, egészen a tegnap előtti napig (a levél augusztus 5-án kelt – a szerk.). 11 év után először megkaptam az első söröskorsót a nyakamba (ami műanyagból volt) a Magyar Sziget nagyszínpadán állva, miközben pár tucat ember skandálta, hogy "hazaáruló", "zsidó", "takarodj", és még néhány hasonló frázist. Nyilvánvalóan véletlenek nincsenek, és ennek oka van, hogy "idáig" jutottunk. Azért úgy írom, hogy jutottunk, mert ez a történet, ha tetszik, ha nem, nem csak rólam szól. Ez a történet talán a kis makettje annak, ami a népemmel nagyobb léptékben is történik. A kuruc.info szerkesztői a korábban világszinten példátlan "holocaust-vita" után, remélem, hogy "segítenek" és levezénylik a "nemzeti oldal", talán egyik (hangsúlyozom csak egyik...) legérdekesebb történetét, avagy hogyan is lett FankaDeliből hazaáruló zsidó.

Ez a felhívás szól a Szent Korona Rádió szerkesztőinek, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjainak, nemzeti radikálisoknak és mindenkinek, aki a következőkben tárgyalt ügyben érintettnek érzi magát!

A Szent Korona Rádió weboldalon a tegnapi nap folyamán a következő írás jelent meg a főoldalon jelenleg is olvasható cikkben:

"Fankadeli koncertje kis híján nagy botrányba fulladt, mert a nemzeti érzelmű emberek nem tudták neki megbocsátani meggondolatlan és hazaáruló megjegyzéseit. Csak a rendezők profizmusának volt köszönhető, hogy a koncert nagyobb problémák nélkül lemehetett."

Kizárólag tréfaképpen jegyzem meg, hogy el nem tudom képzelni, miért írták a nevem helytelenül, ha eddig helyesen írták, de természetesen itt ez a legkisebb gond. Nyilván nem meglepő, hogy én is ott voltam a helyszínen, és valahogy nem így éltem meg az eseményeket, ahogy ez a néhány sor lefesti. Az elmúlt 24 órában sokan hívtak, és írtak, hogy a Szent Korona Rádió minimum tartozna egy nyilvános "elnézéskéréssel", de én ennek semmi értelmét nem látom, hiszen azzal nem vagyunk előrébb, és egy "kicsikart", nem őszinte "elnézést" még rosszabb, mint a sárdobálás.

Néhány óra múlva a Salátamagazin fórumozói felhívták a figyelmem, hogy megváltozott a cikk szövege, és már csak ennyi áll ott:

"Fankadeli koncertje kis híján nagy botrányba fulladt, csak a rendezők profizmusának volt köszönhető, hogy a koncert nagyobb problémák nélkül lemehetett."

Ennyi. Sem több, sem kevesebb. Sem egy kép, sem egy szó az 1500 "üvöltő" és tapsoló emberről, se semmi. De hát ez van.

A történet nagyon fontos adaléka, hogy az előzmények ismeretében Toroczkai Lászlót meg kellett kérdeznem 1 héttel ezelőtt, hogy én a Magyar Szigeten szívesen látott vendég vagyok-e. Biztosított róla, hogy igen, viszont mindennek ellenére egy "testőrt" kellett, hogy állítson mellém, aki, mikor 5 percig nem volt mellettem, már belém is kötöttek ittas fiatalok. Fura, hogy 11 év után a Magyar Szigeten kell Toroczkai Lászlónak testőrt állítania mellém, és, hogy életemben először, a legsötétebb diszkók után, itt nem éreztem magam biztonságban. No de ugye nincsenek véletlenek, ennek oka van, ahogy már mondtam.

64 Vármegye-tagoktól tudom, illetve Magyar Sziget szervezőktől, hogy én a "székelyeket románoknak tartom", "Jan Slota szerintem egy nemzeti hős", "örülök a trianoni diktátumnak" és a többi. Néhányan meggyőződésből állítják, hogy ezeket én magam mondtam a Székely Szigeten, valamint egyéb konfliktusok közepette is, például az Egri Nemzeti Rock hétvégén és a Jobbik Majálison hasonló "hazaáruló" módon nyilatkoztam. Mondaná az ember, hogy nincs is ezzel semmi gond, hiszen olvastuk Vona Gáborról és Szegedi Csanádról is, hogy haszid zsidók, és sok-sok emberről lehetett hallani, hogy valójában ügynökök, köztük a kuruc.info szerkesztőiről is hallottam. Én magam azóta néhányszor beszélgettem Vona Gáborral és soha nem kérdeztem meg tőle, hogy zsidó-e, illetve a kuruc.info szerkesztőinek sem rontottam, hogy "bizonyítsák be", hogy nem ügynökök. Rólam is sok érdekes hír járja, illetve sok ehhez hasonló szépnek közel sem mondható történet. A nyilvánossághoz azért vagyok kénytelen fordulni, mert a tapasztalataim azt mutatják, hogy a pletykával szemben nincs más menekvés és lehetőség. Hiszen nem lehetek ott mindenütt, és nem beszélhetek mindenkivel egyenként (aminek amúgy sincs értelme, hiszen a Magyar Sziget egyik szervezője közvetlen közelről más emberek előtt is a szemembe mondta, hogy én azt mondtam, hogy Slota egy nemzeti hős, és a többi...), így könnyedén akár néhány ember is olyan hullámot indíthat el, amely valóban oda fog vezetni, hogy talán már én magam is el fogom hinni, hogy szlovák hazafi vagyok, aki amúgy zsidó.

A felhívásom csak az vegye figyelembe aki érintve érzi magát az ügyben, ezt fontos leszögeznem. Számomra mindig az egyén számított és számít a mai napig is. Lehet, hogy ez valakinek nem tetszik, de én sem a zsidóságot, sem a cigányságot és, nem utolsó sorban, a magyarságot sem vagyok hajlandó egy kalap alá venni, szőröstül-bőröstül. Hiszen ha így lehetne tenni, akkor a Barátok közt-öt bámuló, Joshi Barátból táplálkozó, Tesco-kólát szürcsölgető szomszédunkkal karöltve lehetnénk mi a "magyarság" mások szemében. Engem az egyének érdekelnek. Nem veszem egy kalap alá a 64 Vármegye tagjait, sem a Szent Korona Rádió szerkesztőit, se semmilyen halmaz alkotó "elemeit". Így tehát kérem azokat az egyéneket, akik érintve érzik magukat ebből az irányból, hogy dugják össze a fejüket és egy nyílt levélben osszák meg ország-világ előtt, hogy hol, mikor és miket is mondtam-tettem, hiszen én ezekre szeretnék nyilvánosan reagálni (videofelvételeket is szívesen vennék például a Székely Szigetről, csak, hogy kellő súlya legyen a dolognak...). Annyi hazugságot hallok magamról az utóbbi hetekben egy bizonyos irányból, hogy a 10 év "reppháborúzásom" alatt (amit a füvező prédikátorok és aranyláncos kurvapecérek ellen folytattam) nem hallottam ennyit. A repp-körökben legalább kimerült annyiban a dolog, hogy "szexweboldalt üzemeltetek és vizet prédikálok" és "a falikép mögött a széfem van", de itt egy csapásra zsidó hazaáruló lettem, amelyet lehoz a Szent Korona Rádió a főoldalon, majd kitörli. Szeretném tisztázni ezt a dolgot ország világ előtt, és ezért kérem a kuruc.info szerkesztőit, hogy ha ezektől a "köröktől" befut egy nyílt levél a következő időszakban, melyben olvasható, hogy "mi is az én bűnöm", akkor hozzák ezt nyilvánosságra, majd adjanak nekem egy válaszlehetőséget arra. Nem akarom görcsösen minősíteni ezt a dolgot, de őszintén azt érzem, hogy ez egy korrekt ajánlat. Lehet írni bármiről, a Jobbik Majálison történt incidensről, az Egri Rock Hétvégén történt incidensről, a Székely Szigeten történt incidensről, a Magyar Szigeten történt incidensről, vagy bármi másról, ami velem kapcsolatos és bizonyítani hivatott hazaáruló mivoltom! Tudom, hogy szeretni nem fognak akik gyűlölnek, és nyilván nem is célom ez, hiszen én sem kedvelem őket túlzottan, de itt talán másról is van szó. Tisztelettel kérem az érintetteket, hogy dugják össze a fejüket és szülessen meg e rólam szóló nyílt levél! Előre is köszönöm a kuruc.info segítségét, amely ezt a történetet a nyilvánossághoz vezethette!

2. rész

Ha valaki a YouTube-oldalamra tekint ( www.youtube.com/fankadeli ), akkor egy "érdekes" beírásra lehet figyelmes egy feltételezésem szerint 64 Vármegye-tag "tollából":

"Nem ellenseg vagy hanem egy kocsog. Kocsog voltal a Szekely? Szigeten ezert kaptad, amit kaptal a Magyar Szigeten."

Ez egy nyilvánvaló válasz a Magyar Szigeten elhangzottakra, hiszen ott azt mondtam a színpadon, hogy azt kívánom a népemnek és ezeknek az embereknek is, hogy én legyek a legnagyobb ellenségük. Egy köcsögöt ugyanis csak leszarni kell, legalábbis szerintem, de a Magyar Szigetről alig bírtak kimenteni, hiszen 5-10 ember rám akart rontani. Nem tudom, nálam azért ez kimeríti az "ellenségkép" fogalmát. De talán nem érdemes erről hosszabban értekezni.

Szembe kell néznem azzal, hogy sokaknak bököm a csőrét, hiszen, ahogy néhányan mondják, "nigger zenét" játszom (nem akarom ezredszerre elmesélni, hogy a hiphop vagyis a repp mennyire nacionalista és lokálpatrióta műfaj, míg a rock jó ideig csak a drogról szólt). Én mindig arra törekedtem, hogy nézzünk szembe a valósággal, de most, úgy érzem, hogy "fel kell" adnom ezt a harcot. Mesélek egy történetet, és talán több olvasó is megérti, mire gondolok.

Anno, amikor "népzenész" ismerőseim pocskondiáztak, hogy a repp így meg úgy, akkor mindig meg kellett kérdeznem tőlük, hogy mi a helyzet a hegedűvel, ami 400 évvel ezelőtt még Olaszországban "violinként" funkcionált, majd, ahogy esett, később "autentikus" magyar népzenei hangszernek kezdték nevezni. Természetesen csak pislogtak, és soha nem tudtak erre semmit sem mondani. Aztán csörgött a telefon, felvette az egyik, és rögtön azt kérdezte, hogy "mennyi volna", majd tovább telefonált és összeverbuvált egy bandát egy adott bulira. Ha az egyik bőgős nem ért rá, akkor hívott másikat, vagy, aki túl sokat kért, hívott inkább olcsóbb zenészt, tisztára mint a tőzsdén. Nagyon sok ilyen szituációt láttam, és elképesztően összeállt bennem, hogy a népzenész szakma milyen óriási hányada tulajdonképpen szakmunkás, aki kizárólag megélhetési alapon "teszi, amit tesz". A hagyományőrzés szép és fontos dolog, de erre nehezen tudom ráhúzni, hogy hagyományőrzés. Aztán mikor kérdeztem tőlük, hogy miért vesztek ki a sámándobok, majd később a "mezei" dobok is a népzenéből, megint csak nem tudtak rá válaszolni, pedig ezt azért lehet tudni, hogy a Habsburgok milyen módszeresen ölték ki a zenei kultúránkból a dobokat, hogy még csak véletlenül se "indulhasson el egy menet", hogy ne dobbanhassanak egyszerre a szívek, ha érti az olvasó, hogy mire gondolok.

Később ezt az ellentmondást láttam a zenei színtéren mindenütt. Zongoristák, akik összetett és nehéz műveket gyönyörűen eljátszanak, pénzért. Alig találkoztam a 10 év során valóban alkotó emberekkel. Szakmunkásokat láttam, ellentmondásokat, és aranylemezeket, melyeket szintén az eladások után kap az ember. Az utóbbi időben közelebb kerültem a nemzeti rocknak nevezett műfajhoz, mely egy csomó kérdést vetett fel bennem, amiket nyilvánosan is hangoztattam. Sokszor elmondtam, hogy nemzeti reppernek sem tartom magam, mert akkor elé kellene mondani, hogy "magyar nemzeti repper", hiszen ami itt nemzeti, az Szlovákia északi részén közel sem az. Továbbá tökmindegy, hogy nemzeti-e valami, hiszen a lényeg az, hogy a hallgatóban milyen húrokat penget meg. Döntse el a hallgató, hogy számára az "nemzeti"-e. Hiszen számomra az Ismerős Arcok penget olyan húrokat, melyekkel azonosulni tudok, más ember számára pedig a Hungarica, vagy egy harmadik csapat. Ha visszacsinálhatnám, nyilván kiradíroznám ezeket az eszmefuttatásokat a múltamból, hiszen megtanultam, hogy "kussolni kéne". Csak éppen nem a médiában, hanem ott, ahol elvileg "én állok". Mikor kifejtettem, hogy a rockzene alapvetően fekete zene, és, hogy ha lehet, akkor alapjaiban még feketébb mint, a repp, nagyon csúnyán néztek rám. Pedig a reppet a négerek csak exhumálták, a rímekben-ritmusra beszélés "ősi" műfaj. Sosem értettem, hogy a rock miért volna legitimebb kifejezési módja a "nemzeti érzelmeknek" mint bármilyen más műfaj. Aztán mikor látja az ember, hogy egyik-másik előadó egy amerikai gitáron játszik, amit még valóban Amerikában raktak össze, és több mint valószínűleg egy néger ember szerelte a gépsoron, akkor nekem szintén sok érdekes gondolat ugrik be. Én mindig elmondom, hogy nekem nincs bajom a felhőkarcolókkal se, meg a hot doggal sem, csak Obamával, Clintonnal és az őket irányítókkal. Senkit sem szerettem volna bántani azért, mert szereti a rockzenét, de sok helyen azt tapasztaltam, hogy ha elmondom, hogy én speciel nem szeretem azt, amit sok helyen rocknak hívnak, akkor már elítélnek. Talán az is bűn, hogy nem bírom megenni a pacalt. És mivel a cikknek ez a része egy esszencia próbál lenni, rögtön jön is a következő kép.

Sokat beszélnek "történelmi egyházakról", melyeket én speciel nem tartok történelminek (néhány 100 év számomra nem a "történelem"), csak újkorinak. De azon mit sem változtat, hogy Jézus Krisztus olyan szépen elmondta, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess, és én mégis folyton ebbe botlom, hogy magunk között is, szinte minden egyes megnyilvánulásunk ítélet, a másik embertársunk felett. Ezért van az, hogy ha azt mondom, hogy a kuruc.info hangnemével sokszor nem értek egyet (szerintem a tények puszta közlése sokszor még hatásosabb lehetne az olvasók lelki világában), de az érem másik oldalán az van, hogy mégis a kuruc.info az egyetlen nagyon széles körben olvasott oldal, melynek van köze a politikai és közéleti valósághoz. A többit vagy kevesen olvassák, vagy semmi köze a valósághoz. És szerintem azon a kuruc.info szerkesztői nem sértődnek meg, ha én azt mondom, hogy az én hangnemem más, amit én a saját oldalaimon képviselek. Ettől még lehet "együtt dolgozni", és egy középutas irányba terelni a magyar nép sorsát.

De itt egy újabb probléma, hiszen ahogy néztem tegnap előtt a Magyar Szigeten az arcokat, meg úgy mindenhol, ahol megfordulok, sokszor elkeseredem. Hiszen az a síró asszony aki a vállamon könnyezett a koncert után, hogy ő most mindenben csalódott, hogy ennyire nem értenek engem "még a magyarok sem", és aztán pár méterre tőle egy "takarodj"-ot ordító nyilas pólós srác, vajon mennyire gondolja ugyanúgy a "magyarságot" mint ő? Illetve mennyi közös pont van egyáltalán? Mert én annyira félek, hogy ha írattatnánk egy ilyen fesztiválon mindenkivel egy fogalmazást arról, hogy "mit ért magyarság alatt", majd ezt egy adatbázisban közreadnánk, akkor az alapjaiban megrengetné és talán maga alá is "temetné" a nemzeti oldalt. A jelenlegi nemzeti oldalt.

Lehet, hogy valóban hazaáruló vagyok, én mégis úgy gondolom, hogy szembe kell nézni a valósággal, szembe kell nézni önmagunkkal és túl is kell lépni azon. Ha kell, romboljunk le mindent, és úgy húzzunk fel az alapoktól egy vadonatúj épületet. Hitler és a holocaust példája talán kellően szemléltető, hiszen én abszolút nem értem, hogy magyar fesztiválokon mit keresnek horogkeresztes magyar fiatalok és a többi, viszont az érem másik oldalán hihetetlen dühöt tudok érezni, hogy miért nem lehet őszintén beszélni Hitlerről és a holocaustról a médiában, miért kell hazudni, mint a vízfolyás. Bizony az éremnek mindig két oldala van. És még ott az éle is, amelyen szintén lehet járni, csak nagyon éles. Hiszen akkor ki is a magyar? A kurultajos lovas? A Magyarok Szövetsége keretében működő árus? A gárdista? A nyilas pólós srác a Magyar Szigeten? A család a Jobbik Majálison? FankaDeli, Sziva Balázs, Nyerges Atilla, vagy esetleg Papp Lajos? Vagy valamelyik nem az, csak magyarul beszél? Nagyon jó, kérdés, hogy meddig szűkítjük az "igaz magyarok" körét. Nyitva is hagynám ezt a kérdést az olvasó előtt.

Számomra az egész élet egy óriási, összetett ellentmondás, amely annyira természetes, hogy csak az emberek számára tűnik ellentmondásnak, mivel elszakadtunk a természettől, és semmit nem értünk már, ami abból fakad. Eltereljük a folyókat, ártérre építkezünk, és olajkutakat fúrunk, melyek utána beszennyezik az óceánt. Annak idején. mikor az Ismerős Arcokat sokan elkezdték "bántani", mert elmentek egy "fideszes rendezvényre", én magam is néztem, mint a moziban, és én magam sem értettem, hogy mi a helyzet. Sajnos buta voltam. Nagyon buta. Egy fesztiválon odamentem Nyerges Atillához és megkérdeztem tőle, hogy "akkor mi van"! Ő nyitotta fel a szemem, amiért nagyon hálás vagyok neki, hogy bizony ha Lendvai Ildikó hívna egy MSZP-piknikre, vagy Orbán Viktor kerti partijára hívnának fellépni, én bizony elvállalnám, és elreppelném nekik a Sötét erdőt, meg a Rezervátum himnuszát. Sosem tudhatom, mikor áll fel közülük egy, és mikor mondja, hogy igen, értem, mit mond ez a srác, és ha rátok nézek, akkor valami azt mondja belül, hogy "ez nem én vagyok". Oda kell menni és csinálni kell, ahol csak lehet, nyitogatni kell a szemeket. Hiszen függetlenül az elképesztő "Jobbik-ellenes" lejárató kampánytól, én, aki 100 előadást tartottam a kampány időszakban, a saját szememmel láttam, hogy mennyire nem vagyunk hatékonyak. Hiszen 90%-ban azok jöttek el "lakossági fórumokra" (bár kiborulok ettől a megnevezéstől), akiket amúgy is érdekelt a téma, és jóformán nem jutottunk el új emberekhez, vagy nagyon kevéshez. Én a magam részéről azt a közel 1 millió embert az internet világának és annak hozományának írom jóvá, nem a hihetetlenül sok rendezvénynek. Látszólag talán sokat jelenthet az a több ezer rendezvény, de valódi nyomatéka szerintem alig volt. Az utca embere nem jött be, nekünk pedig házhoz kellett volna menni valahogy.

Már abban az időszakban láttam, hogy milyen hatalmi harcok mennek, kicsiben, még a plakátragasztók szintjén is, ami nem a Jobbik hibája mint mozgalomé, és nem is Vona Gábor vagy bármely más konkrét személy hibája, hanem egyszerűen az ember ebben a korban "ilyen". Bármerre fordulok, mindig ugyanazt a történetet láttam, legyen az diszkó vagy parlament. De én speciel Vona Gáborra sem tudok haragudni, hogy nem ugrik rá Orbán Viktorra. Pedig ott van tőle néhány méterre. Akkor ő hazaáruló, vagy mi? Mert néha úgy érzem, hogy egyesek szemében töketlenek a parlamentben ülő jobbikos képviselők, hogy nem kezdeményeznek verekedést a padsorok között. Talán érti néhány olvasó, hogy miről írok. Igen, hiszen nem rejthetem véka alá, hogy szembe akarok és szembe is nézek a valósággal. Ahogy többször elmondtam, hogy számomra a Budaházy Györggyel való bánásmódja a hatalomnak elfogadhatatlan, de az érem másik oldalán ott van, hogy számomra az is elfogadhatatlan, ahogy Budaházy György sokszor megnyilvánult, akár a Gárdával, akár a zászlóégetéssel, akár a választásokkal kapcsolatban. Majd ezek után sok pénzt dobtam és dobattam a dobozba, mert így éreztem helyesnek. Számomra ez a valóság, az érem mindkét oldala.

A Magyar Szigeten rengeteg lesújtóan negatív véleményt hallottam például Budaházyról, de amikor odajön a társaságba egy olyan ember, aki pedig nemzeti hősnek tartja, akkor ez totál nincs megbeszélve, nincs vita, nincs konfrontálódás, mindenki kölcsönösen a homokba dugja a fejét. Még közismert emberek is. Ez nekem így nem megy. Hiszen Zagyva Gyula is belém akarta fojtani a szót a Magyar Szigeten, hogy csak zenéljek, és ne mondjam el a véleményem. Pedig 10 évig azért "utáltak" ki a reppszakmából, mert a füveseknek elmondtam a véleményem az életmódjukról, ugyanígy a kurvapecéreknek, keménykedőknek, vagánykodóknak. És aztán egy olyan közegben, ahol elvileg szembenézünk a globalizmussal, a Tescóval és a Joshi baráttal, ott be kell, hogy fogjam a számat, különben megvernek. Szerintem ha ott lett volna a feleségem és a kicsi babám, akiket így nem mertem kivinni a Magyar Szigetre, egyik másik ember őket sem kímélte volna, amilyen gyűlöletet láttam lobogni egy-két tekintetben. Hiszen a belső ellenség keresése és "találása" hihetetlen energiákat szabadít fel bizonyos közösségekben, láthattuk ezt a kommunizmusban is.

Igen, nyíltan kell vállalnom, hogy valóban szólni szoktam, ha elkezdik skandálni, hogy "faszszopó Jan Slota", mert hiszek a magyar nyelv energetikájában, hiszek a kimondott szó erejében, és hiszek abban, hogy nem az számít, ami bemegy a szánkon, hanem az, ami kijön azon. Én is megbántam, hogy azt mondtam az egyik dal végén, hogy "fuck Slota", mert azzal csak féktelen utat engedtem a gyűlöletemnek, és ezzel pont oda kerültem, ahol Slota lehet körülbelül. Egy perccel, vagy fokkal sem voltam "jobb" vagy "másabb" tőle. A magyarság útja szerintem nem ez. És ha ezért hazaáruló vagyok, akkor azt nyilván vállalnom kell. Szerintem egy harcos nem ordibál, nem skandál, hanem ha kell, akkor feláll, csendben odamegy, és elintézi, amit kell, akkor amikor azt kell, aztán visszaül a helyére. Számomra ezt jelenti a harcos fogalma (persze erről oldalakat tudnék írni).

Ahogy egy közismert nemzeti radikális mesélte éppen a Magyar Szigeten, hogy a tavalyi "cigányos balhénál" a legkeményebbnek tűnő figurák fele el volt bújva a sziget másik végébe, amikor élesnek tűnt a helyzet. És én rájuk sem haragszom, sőt, őket is megértem. Én csak azt szeretném, hogy nézzünk szembe magunkkal. Ahogy Papp Lajos professzor mondta, kizárólag a szeretet nyelvét beszélhetjük, hiszen amit adunk, azt kapjuk. Ha tetszik, ha nem. A Tescót nem felgyújtani kell, hanem kijátszani. Óriási különbség. Az önszerveződés ideje volna, de hiába minden, mégsem szervezzük meg magunkat. És ha mégis szervezkedünk, akkor klikkesedve, közel sem egységben. Jobbik, Gárda, 64 Vármegye, Magyarok Világszövetsége, Magyarok Szövetsége, Kurultaj, Székelyek... de kié a magyarok Istene? Kivel van? Vagy, hogy van ez akkor? Hogy lesz ez így? Mert én ebben nem a szép színes változatosságot, hanem a megosztottságot látom. A fragmentálódást. Talán ezért is hazaáruló vagyok.

Szerintem a legnagyobb baj a saját népünkkel van, akinek a "narancsköd" még mindig bőven elég, pedig már éhen van pusztulva fél Magyarország, ahogy felénk mondani szokták. Hiszem, hogy obszcén skandalumok, akár a mantrák, csak éppen pont fordítva negatívan hatnak és elüldözik a segítő szellemeket. Lehet, hogy ezért engem valaki bolondnak néz, de azzal megint nincs gond. Szerintem a gyűlöletre építeni még rosszabb, mint homokra. A valóságot méltányolni "kell", hiszen ha szembenézünk azzal, hogy mi történik, akkor még mindig lehet azt méltóságteljesen mondani, hogy "köszönöm, ez nem én vagyok", "ebből nem kérek", és oda is lehet csapni, de nem gyűlöletből, hanem szeretetből. Hogy a néped éljen, élhessen, és, hogy a másik fél is tanuljon belőle. De a puszta gyűlölet csak puszta gyűlöletet gerjeszt, és így valóban életre kel majd a jóslat, (ami talán már életre is kelt) miszerint "magyar a magyarnak lesz farkasa". Hát ne legyen! Én nem leszek. Ha mindenáron szerepet kell választanom, inkább a bárány leszek, de magyarba nem harapok.

2010.08.09. 11:19