Ülök az ágyamon és tűnődöm. Jól ismert fordulat a fankadeli.hu hasábjain, amikor egy-egy írást a bennem kavargó sokféle érzés hív életre.

Most is így állunk. Tegnap délután 6 órakor dőltem le egy kicsit és utána reggel 8-kor ébredtem. Időről időre így viselkedik a szervezetem, ha már hetek óta nem aludtam rendesen. Egyszerűen kikattan a tudatom és képtelen vagyok kikelni az ágyból. Ilyenkor jobban altatom önmagam, mint bármilyen altató. Le is maradtam a friss Pörzsölőről, amit fel akartam venni, mert magamhoz képest egészen értelmes voltam benne, már ha jól emlékszem. Ezer dolgon ügyködöm mint mindig és ezért soha nincs időm semmire. A barátaimra és a családomra sem jut. Ez óriási baj, de hát ez van. Majd alakul valahogy. Tegnap megvilágosodott előttem pár dolog. A Magyar Nemzet egyik újságírója látogatott meg itt Kecskeméten és többek közt Sub Bass Monsterről is kérdezett. Az interjú után beszéltem a Barikád Magazin egyik újságírójával és ott szintén felmerült ez a téma, ugyanis Szabolcs, a múltkor lemondott interjúját most mégis "megadta". Kérdeztem az újságírót, hogy miket mondott rólam Szabi és a hallottak közben, a szokásos filmbe illő jelenet közepette, majdnem kiesett a telefon a kezemből. Nehéz ezzel a dologgal mit kezdenem. Talán a következőkből az olvasó számára is kiderül, hogy miért. Soraim azért ilyen kuszák és cseppet sem kimértek, mert nem vagyok túl egészséges lelki állapotban. Kimerült és nyűgös vagyok, hosszú ideje. A sok munka és utazás teszi. Szóval a történet miközben a telefon majdnem kipottyant a kezemből a következő. Szabi azt nyilatkozta rólam, hogy szerinte onnan ered a mi konfliktusunk, hogy 2OO7 elején, kölcsönkértem tőle 12O.OOO forintot CD gyártásra és ő nem adott, mire én megsértődtem. Most ahogy írom e sorokat, már belém hasít, hogy egy ilyen témát egyszerűen van e értelme boncolgatni. Bizony még leírni is fáj, nemhogy az olvasó helyébe képzeljem magam. Van e értelme boncolgatni, hogy 2OO7 előtt hány millió forintot fizettem CD gyártásra, jogdíjakra, borítógyártásra (az NC tagjainak költségeivel együtt természetesen) és 2OO7-ben, amikor már sok nehéz tehertől megszabadult a vállam, miért kértem volna kölcsön Sub Bass Szabitól 12O.OOO forintot, 3OO CD legyártásra, amit állítása szerint 1O.OOO forintjával akartam volna megadni. Annyira fojtogató, amikor az emberrel szembejön a hazugság, hogy jó ideig csak arra koncentrálsz, hogy hazudnak rólad és ez köti le a tudat feletti elméd energiáját. Felhívtam Szabit, hogy megkérdezzem tőle, hogy ez biztos valami félreértés és félreértett valamit az újságíró, de Szabi nem volt rest és elmesélte nekem is ezt a történetet. Itt most kronológiailag kicsit össze-vissza leszek, de képtelen vagyok csatasorba szedni a gondolataim. Nézzük először magát a történetet. Sub Bass Monster éveken keresztül folyton "leadta" Denizt ahogy mondani szokás és Deniz mindig nekem panaszkodott, hogy Szabi milyen álszent és mennyire leszarja az embereket meg a hazai hiphoppot és csak abba mászik bele, ami egyértelmű érdeke. Erre én is csak helyeselni tudtam, hiszen egy olyan ember aki több mint százezer forintért adott 2O perces fellépéseket éveken keresztül heti 4-5 vagy még több alkalommal-, magyarán enyhén szólva milliomos,- valóban tudott volna sokmindent tenni a hazai hiphoppért, de tenni általában "a fankadelik" tesznek, nulla forintból. Nincs is ezzel semmi gond, ilyesmit fel sem hoznék ha nem ő hozakodna elő egy ilyen személyes-anyagi üggyel a nyilvánosság előtt. Aztán egy szép napon előállt Deniz, hogy beszélt megint Szabival és, hogy Szabi megváltozott és segít neki a Repp tiszta szívből című lemez legyártásában úgy, hogy támogatja Denizt a korongok legyártásával. Deniz nagyon örült és a magam módján én is, hiszen ez is több mint a semmi és legalább egy jó lemezt támogatott abból a sok-sok millióból 12O.OOO forinttal. Bár furcsálltam, hogy akkor a nyomdai részt miért nem állja, de ismétlem, ez is több a semminél. Azonban hamar jött a fekete leveles és Deniz elképedve mesélte, hogy Szabi azt állítja, hogy félreértették egymást és a lemez árát csak megelőlegezte és Deniznek azt vissza kell fizetnie Szabinak. Na én erre csak annyit mondtam, hogy kutyából nem lesz szalonna. Ezek után ment az amit a Szolgalélek című számban reppelek, hogy Deniz hónapokig férgezte és elhordta mindennek Sub Bass Szabit, valahol jogosan, hiszen jó nagy átverés volt ez és pénzügyileg is kivillantotta a foga fehérjét. Persze mindig mondtam Deniznek, hogy nem értem mit várt egy gyulafirátóti milliomos jófejreppertől aki egy huncut forinttal nem támogatta a hazai hiphop életet, még olyan kamu-látszólagos formában sem mint az Animal Cannibals. Nyilván itt olyan tételekről beszélünk, ahol csak a jogdíjakból súlyos milliók folynak be (nem egy és nem kettő) és akkor még a lemezeladásról, sem a fellépésekről nem beszéltünk. Szóval Deniz csalódottan fizette vissza a pénzeket. Azonban vissza kell ugrani egy kicsit a történetben. Volt egy pár hét amíg ugye úgy állt a dolog, hogy Szabi valóban támogatja Denizt és nem kölcsön ad neki. Akkortájt volt is nálam a műsorban Szabi, amire majd külön ki is térek, egy másik ügy kapcsán. Szóval Kojsszal beszélgettünk árakról és CD gyárakról és ennek kapcsán valóban felhívtam Szabit és kértem, hogy adjon már árajánlatot CD gyártásra, mivel a CDMC gyár megszűnt, a Videotont drágának találtam és megkérdeztem, hogy ő mit tud intézni. Nem segítséget, hanem árajánlatot kértem tőle, amivel ő is keres, hiszen köztudott, hogy nyomdájuk is van. Ezt pár évvel később úgy előadni, hogy én olyan támogatást kértem tőle, hogy fizesse ki a CD lemezeim és én majd 1O.OOO forintjával visszafizetem neki, hát, hogy is mondjam. Inkább az olvasó mondjon erre valamit, én nem tudok. Először az volt, hogy megszedtem magam a hazai hiphopból és utána a mégtöbb pénzért, kezdtem el hazafiaskodni. Most akkor Sub Bass azt nyilatkozza, hogy ennyire csóró voltam. Most akkor mi van? Vagy előtte szedtem meg magam és 2OO7-re már elherdáltam minden pénzem? Csak éppen pont akkortájt volt olyan lemez ami a többihez képest sikeres volt és legalább az árát visszahozta. Na most akkor hogy is van ez? Gobozza ki aki úgy érzi, hogy van benne ráció. Szóval ezen ettem magam tegnap, hogy hogyan lehet valaki ilyen, hogy nem érti, hogy a konfliktusunk nem személyes indíttatású. Hiszen ismétlem. Szabi többször több helyen kihangsúlyozta, hogy azt a pontot keresi, ahol én megsértődtem rá és onnantól én támadom őt. Nem érti, hogy a népbutítás elleni harcom nem személyes jellegű ügy. Szóval 12O.OOO forint életem első CD gyártását sem fedezte volna így hát sokkal jobb lett volna, hogy ha valami ilyesmit talál ki, hogy azt mondja, hogy 1.2OO.OOO forintot kértem kölcsön és mondjuk 5 ezer forintjával akartam volna visszaadni. Na az legalább valami reális dolog lett volna és az 5 ezer forint kellően pitiáner, ha rossz színben akar engem feltüntetni. Viszont az igazság az, hogy ma reggel amikor felkeltem belém nyilalt a gondolat, hogy hogyan juthat valaki idáig, hogy egy ilyen dolgot hozzon fel érvnek, azzal kapcsolatban, hogy mi rosszban vagyunk. Egyszerűen nem fogom fel. Arról nem beszélve, hogy mi maga a témakör. A mai hiphopban meg úgy egyáltalán a mai világban kölcsönkérni pénzt az miért gáz, amikor mindenhol a csóróság uralkodik? Erre sem jöttem rá, de Szabi biztosan tudja, mit miért tesz. Szóval felhívtam Szabit, amint mondtam és elmesélte nekem, hogy igen ez így volt én kölcsönkértem tőle és ő nem adott, mire én megsértődtem. Persze. Amúgy is olyan sértődős típus vagyok. Úgy emlékszem annyira megsértődtem, hogy ezek után még meg is hívtam a salátába, de ennek nem néztem utána pontosan, ez már csak a hab a tortán. Illetve bocsánat. Biztosan meghívtam hiszen az ő lemeze ezek után készült el. Szóval meghívok egy embert akit amúgy anyázok, azért meg megsértődtem, de a műsorban interjút készítek vele. Egyszóval reális. A telefonbeszélgetés természetesen folytatódott és Szabi arra volt kíváncsi, hogy én honnan tudom, hogy ő nácizta a Magyar Gárdát meg a Jobbikot meg ilyenek. Mondtam neki, hogy ne várjon tőlem semmilyen információt, ha ilyen piti dolgokat hazudik rólam. Ilyesmiben nem vagyok partner. Sajnos nem tudott ezen a kérdésen túllépni az egész beszélgetés alatt. Miközben én arról próbáltam mesélni neki, hogy hány családot tönkretett mint első számú drogpromóter. Nem értette. Játszotta a hülyét. Próbáltam arról mesélni, hogy mennyire szörnyű amit a Ragga a csodaszarvasról című művében reppel és a Mázliról már ne is beszéljünk. Erre természetesen jött, hogy pontosan idézem: "én elmebeteg vagyok", "hátrafelé ülök a lovon", "vizsgáltassam ki magam", "engem mindenki otthagyott", "akik velem ellentétben értékes emberek", "ez nem lehet véletlen", "ő jó ember, én viszont rossz vagyok, ő megismeri a rossz embereket", "az ő oldalán tények állnak", "ő nem fél Istentől, mert tiszta a lelkiismerete" és a többi. Csupa olyan dolog, amit azok szajkóznak akik ott belül igazán félnek. Előjött az is, hogy ő tudja, hogy én mindenkit Dunába lövetnék aki nem ért velem egyet, továbbá, hogy ő szívességet tett nekem azzal, hogy eljött a Saláta műsorba, amit csak 3O-4O.OOO ember hallgat minden kedden este 5 megyében. Hát mit is mondhatna az ember. Köszi Szabi. A beszélgetés elején közölte, hogy rögzíti a beszélgetést, amire azt mondtam, hogy örülök neki. Természetesen előjött, hogy én pedig alkoholizálásra buzdítom a hallgatókat és miattam sokan alkoholisták. Pár mondatra rá elmondta, hogy csak a Veletek című számom ismeri, más számomból egy sort sem tud idézni. Talán érzi az olvasó, azt amit ki sem kell mondanom. Egy pillanatra meginogtam, hogy Szabi tényleg nem érti, hogy mit művel és, hogy miben és hogyan is nyilvánul meg pontosan az a rettentő szellemi rombolása amit a munkássága jelent számomra és szerintem a világ, vagyis a magyarság számára. A beszélgetés végére már csak annyit tudtam mondani, hogy ha olyan fasza gyerek akkor tegye fel ezt a beszélgetést az internetre, hadd hallgassák meg a hallgatók és hadd döntsék el, hogy mi a helyzet. Erre lehordott, hogy ő velem ellentétben Gentleman és ő soha nem tenne ilyet, hogy felveszi a beszélgetést, a beszélgetés elején, csak úgy mondta, hogy felveszi, de nem vette fel. Sajnálom. Ezt elszúrtam, hiszen ha én felvettem volna, akkor most mondhatnám nyilvánosan, hogy ha van vér a pucájában, akkor járuljon hozzá, hogy nyilvánosságra hozzuk a felvételt. De nekem sajnos nincs meg. Nem meggyőződésem, hogy ő valóban nem vette fel, de az meggyőződésem, hogy a végére még ő maga is rájött, hogy ha ez a felvétel nyilvánosságra kerülne, akkor a kis aranyos Sub Bass Szabi egycsapásra Tibbah mélységeibe zuhanna még az őt kedvelők köréből is. Életem egyik legnagyobb hibája volt, hogy nem rögzítettem ezt a beszélgetést (se). De hát annyiszor eljátszottam már ezt, akár Tibbáhval, akár Ecküvel, akár Siskával. Béna vagyok na. Legalábbis a barátaim mindig ezt mondják, hogy micsoda hülye vagyok, hogy ezeket nem veszem fel. Próbáltam magyarázni Szabinak, hogy személyesen semmi bajom vele, tőlem állatpornót is csinálhat otthon, de amíg nyilvánosan fogja butítani és drogozásra buzdítani a srácokat, addig nyilvánosan fogok arra válaszolni. Hozzá kell tenni, hogy ezt az új Miszta Slotás dolgot már ki sem tettem a salátára, mert annyira szánalmas helyezkedésnek éreztem, hogy szavakat sem találtam rá. Ezen túl még felajánlottam neki, hogy bármilyen nyilvános fórumon sorról sorra kielemzem a dalaiból áradó magyargyűlöletet és drogpromóciót, valamint a nemzeti jelképeink gyalázását, de hiába mondtam el ezt a dolgot 5O-szer, úgy tett mintha nem is hallaná. Az már nyilván még súlyosabb csapás lenne. Nem úgy mint egy balul sikerült felvett telefonbeszélgetés, amit ki lehet törölni és így meg sem történt. Mindig ugyanaz a történet jut eszembe mikor Szabira gondolok. Mikor ordenáré hangnemben le akart küldetni minket Egerben a színpadról, mondván neki aznap éjszaka még van egy diszkós fellépése és sietnie kell. Ez mindent elárul számomra. Kár is ezzel foglalkozni, mert valóban csak felőrli az embert.

Mióta itt hagytam a klaviatúrát eltelt pár óra. Edzettem, a babámmal sütöttünk egy kis húst és talán valami front jön, mert nagyon sajog a fejem. Minél idősebb vagyok, annál több időt szánok egy-egy gondolat kibontására. Az éremnek bizony két oldala van. Az egyik oldala az, hogy senkit nem sikerült az oldalamra állítanom, ahogy a magyar mondja, abban a bizonyos magyar magányban vívom a harcom és mindenki aki elé nyilvánosan tükröt tartottam gyűlöl engem és akinek rávilágítottam bomlasztó munkásságára szintén gyűlöl, sőt még az őket kedvelő közönség is gyűlöl engem. Nyilván ki lehet találni, hogy ebben a bizonyos telefonbeszélgetésben Sub Bass Monster is fenyegetett engem. Az érem másik oldala az, hogy nem alkudhatom. Nem alkuszom abban az értékrendben, amelyben és amelyről meggyőződtem. Nem paktálok le semmilyen taktika mentén olyanokkal, akik Isten és a népem ellen vétenek, akár így, akár úgy. Az éremnek viszont van egy pereme is. Ha az ő kezükben van az érem, akkor valószínűleg az található a peremén, hogy FankaDeli végre elkussol és befejezi a pályafutását. Talán még ki is vizsgáltatja magát. Ha az érem az én kezemben van, akkor az van a peremén, hogy ezek az emberek egy szép napon tőlem akár függetlenül is, de belátják, hogy mit műveltek és mit művelnek, majd változtatnak is ezen. Néha majdnem feladom és az ő érmük peremét választom. De nem lehet. Ezt a népet meglopták, ezt a nemzetet meggyalázták. Ha én is feladnám, feladhatná már bárki ebben az országban. Így hát szeretném sokadszorra jelezni, hogy nem alkuszom. Teljesen hidegen hagy, hogy valaki tudatlanságból illetve műveletlenségből műveli e bomlasztó ügyleteit vagy éppen tudatosan. Hidegen hagy! Eddig sem hagytam és ezután sem fogom hagyni, hogy a maradék fiatalság fejét mocskosra mossátok.

2009.09.10. 18:04