Steiner Kristóf írta blogján: "FankaDeli egy szép napon arra ébredt, hogy egyesek szerint szélsőséges nézetei miatt nemkívánatos személy lett mindkét zenecsatornán."

"Ennek kapcsán felmerülő sérelmeit egy nyílt levélbe tömörítette, és úgy érezte, legjobb, ha eben engem is megemlít, efféle kontextusban:


“…Szeretném jelezni Önöknek, hogy ha oda kerül a sor, márpedig oda fog, akkor a Viva TV is be fogja fejezni a tinédzserek közti szellemi leépítőtábort, erről én magam kezeskedem! Továbbá lehetséges, hogy érdemes volna nézniük egy albérletet Steiner Kristóf mellett, mert ki tudja, a hamarosan ébredő Új Magyarország lehetséges, hogy annyira elviselhetetlen lesz Önök számára, hogy elköszönünk egymástól. Itt jegyezném meg, hogy soha nem fogom magamnak megbocsájtani, hogy azt a fiúnak erős túlzással nevezhető Kristófot nem képeltem fel. Ez sokadik nagy hibám. Remélem most kellően kirekesztő és félelemkeltő voltam és arról is én tehetek, hogy Kristóf Izraelbe költözött, továbbá így ebben a formában ez már zsidózás is…”


FankaDelit délelőtt óta próbálom elérni, de sajnos ezidáig nem reagált egyetlen mailemre sem, a koncertszervezője pedig nem adja ki a telefonszámát, pedig elegánsabbnak tartottam volna “négy szem közt” rendezni a félreértést. Ettől a jelen körülményekben el kell tekintenem, ugyanis mostanra számos szélsőségesnek kikiáltott honlapon szerepel az erőszakos üzenet, ami véleményem szerint nem vet rám túl pozitív fényt. Így hát magam is nyílt levélben üzenek - neki, és mindazoknak, akik velem együtt nem értik, hogy kerül a nevem Fanka panszai közé - amelyekről nem tisztem megítélni, hogy jogosak -e vagy sem. Íme a levél:
Szia, Fanka!

Évek óta nem találkoztunk, és ennek az az oka, hogy már egyikünk sem jár be a Viva Tv-be. Lassan két éve, hogy nem vagyok már képernyőn, egy darabig még szerkesztettem, de egy éve azt is abbahagytam, és - ahogy említetted - Izraelbe költöztem. A Vivához döntéseikben, műsorpolitikájukban tehát semmi közöm, és ilyen ügyekbe, mint a tiéd akkor sem folytam bele, amikor még ott dolgoztam. Biztos vagyok benne, hogy sosem bántottalak, nem piszkáltalak, nem tettem rád megjegyzéseket és nem beszéltem veled/rólad durva hangnemben. Tehetséges zenésznek tartalak és tartottalak mindig, ami pedig a politikai nézeteidet illeti, nem kívánom megváltoztatni őket. Én mindenkit megértek és tiszteletben tartok, egészen odáig, amíg nem bánt másokat. Olyan gondolatokról is énekelsz az új lemezeden, amelyekkel azonosulni tudok, és hasonlóan látom, akad, amivel nem értek egyet, és persze olyan is van köztük, amiben nem akarok állást foglalni, mert úgy érzem, hogy nem értek hozzá eléggé. Összességében tehát nincsenek és nem is voltak nézeteltéréseink, te mégis életed egyik nagy hibájának könyveled el, hogy “nem nyomtál be nekem egyet”.

Először is… miért? Másodszor: Ha benyomnál nekem egyet, kinek lenne jobb, és mitől? Harmadszor pedig: azzal, hogy így kommunikálsz a nevemmel kapcsolatban, másokat is arra buzdítasz, hogy agresszívak és erőszakosak legyenek velem szemben. Ez nem csak bántó, hanem veszélyes is. Arra kérlek, hogy ne vegyél engem egy kalap alá se a Viva Tv vezetőségével, sem a világ összes homoszexuális “férfijával” (és ezt a kedvedért tettem idézőjelbe), hiszen én se veszlek egy kalap alá sem a világ összes rapperével, sem a világ összes jobboldali nézeteket valló emberével. Mindannyian a magunk nevében élünk, írunk, alkotunk, nem mások szócsövei vagyunk. Örülnék, ha gondoskodnál arról, hogy a nevem eltűnjön a honlapokról, ahová a leveled kapcsán felkeült, hiszen ez a te felelőséged. Ha viszont tartod magdahhoz, hogy be akarsz nyomni nekem egyet, kérlek indokold meg. Ugyanis ha tényleg megbántottalak valamivel, szeretnék bocsánatot kérni érte. Szerintem ez így szép és tisztességes.

Steiner Kristóf"

A válaszom:

Kedves Kristóf!

Nekem írt leveledben először azt írtad, hogy közre adhatom soraid, később megkértél, hogy mégse. Természetesen ezt tiszteletben tartom és egy-két kirívó esettől eltekintve nem is teszek olyat közzé, amihez az adott levél írója nem járul hozzá. (időközben a blogodon közzé tetted a levelet, szóval ez a rész már tárgytalan) Szeretnék azonban nyilvánosan reagálni a dologra, mert úgy érzem tanulsággal szolgálhat mindannyiunk számára, az olvasókat is beleértve. Leveledből nem fogok pontosan idézni, csak felvetésekre válaszolok, hogy ne sértsem a kérésed, de mégis érthető legyen a dolog.

Felvetődik a kérdés, hogy miért is akartalak volna én téged felképelni? Ó, aki egy picit is ismer engem jól tudja, hogy nem szoktam ilyen módon felkelni, hogy "na én akkor ma felpofozok valakit". Tényleg nagyon kevés eset volt az évek során, hogy valakire kezet emeltem. Miért is indultam el egy szép napon a Viva TV-be úgy, hogy kapsz egy pofont? Nagyon egyszerű az oka. Nem, azért mert homoszexuális vagy, hiszen ahogy reppelem: "nekem van meleg haverom, de amit a plakáton látok, az semmi más, csak a kamaszokra átok". Nem is azért mert hosszú szőke fürtjeid vannak, vagy éppen azért, mert vélhetően zsidó származású vagy. Ugyan, ugyan. Ilyen alapon egész nap pofozkodhatnék és elmondhatná bárki rólam, hogy elég buta ember vagyok. Természetesen az indok ennél jóval egyértelműbb, rá is térek. Egy videót néztem miközben eldöntöttem, hogy arcul foglak vágni. Ez a videó IDE kattintva megtekinthető most is. Nem szeretném ragozni a látottakat. Úgy tűnhet, hogy néha oltod a "tüzet", de rá pár másodpercre te magad gerjeszted. De ismétlem. Ne elemezzük a videót. Talán Önnön magadnak is érdemes újra megnézni, hogy ki voltál és honnan jössz. Bementem a Vivába és nem voltál ott, így hát a pofon is elmaradt. Aki ismer tudja, hogy ezen kevés alkalmakkor valóban elcsattan, így hát ahogy a magyar oly viccesen mondja, valóban "egy nagy pofon, kis gazdája lettél volna". Nem azért mert bántani szerettelek volna. Nem. Azért mert van, amit mindenkinek meg kell tanulni. Minden magyarnak meg kell tanulni, hogy ha különösebben nem is építi életébe, de elvárható mértékben tisztelje nemzeti jelképeinket, továbbá normálisan énekelje a himnuszt és itt sorolhatnám még végestelen hosszan a sort. Igen, a sor hosszú, de ezek olyan dolgok melyek a magyar létformából fakadnak, ergo nem kéne tanítani sem őket. A sor végén valahol az is ott van, hogy ha valaki ilyen felelős munkát végez mint te, vagyis a fiatalok szórakozásán keresztül, egyfajta szellemi útmutató vagy, akkor a kapatilizmus által elvárt mértéknél azért ne rombold jobban az ő lelküket. Te homoszexuális vagy és ezt nyíltan vállalod, ami rendben is van. De ha magadba nézel úgy gondolom egyet tudunk érteni abban, hogy nem elfogadható, hogy Budapesten a neo-liberalizmus olyan méreteket ölt, hogy összekeverem a fiúkat a lányokkal. Szerintem te nagyon jól tudod, hogy a sokak által úgynevezett "nácik", -mint például én-, nem azért vannak felháborodva a melegfelvonuláson, mert ott homokosok vannak, hanem azért, mert ott megélhetési homokosok vonaglanak latexban és nem is sorolom miket csinálnak a nyílt utcán. Nyilván itt a gyermekeinkre és a saját jóérzésünkre gondolunk, amikor felemeljük a szavunkat. A homoszexualitás úgynevezett kultúrája az elmúlt ezer évben pont abban rejlett, hogy a színfalak mögött zajlott, így nem is konfrontálódott a hétköznapi világ dolgaival. A világ azonban rohan a lejtőn, így hát ez a dolog is tótágast áll.

Kedves Kristóf!
Ismétlem! Ami a mellékelt videóban történik az az én Magyarországomon minimum vagyonelkobzást és börtönbüntetést jelent. Nyilván ez a Magyarország most még csak álom, de talán egy napon "felébred" és valósággá válik. Nem történhet meg, hogy így viselkedjen egy műsorvezető és interjúalanya délután 4 órakor a fiatalság szeme láttára, beláthatatlan következményeket okozva ezzel az ő lelkükben. Ne gondolja senki, hogy eltúlzom a dolgot. Kérdezzétek csak meg az őszinte homoszexuálisok nagy többsége, milyen apró dolgok miatt került tévútra. Azért merem így írni, hogy tévútra, hiszen több nehézkesen vitatható szaktekintély bizonyította már, hogy a homoszexualitás betegség, melyből közel száz százalékosan ki lehet gyógyulni bárkinek. De ez most nem disszertáció, így nem folynék ebbe bele, csak azért jegyeztem meg, mert én is egy szimpla betegségnek tartom. Azonban, ha beteg vagyok, nem köhögök mindenkit direkt teli a bacilusaimmal, ez gondolom érthető és elfogadható. Hogy egészen világos legyek. Attól, hogy egyes országokban bizonyos drogok fogyasztása legális, attól még drogbetegek a felhasználók. Legális oké, de attól ők még drogbetegek. A homoszexualitás hirdetésével ugyanez a helyzet. Persze te nem érzed magad betegnek és nem is erről szól a fáma. Te azt mondod tiszteletben tartod a többi embertársad. Én úgy gondolom, hogy abban a videóban enyhén szólva nem tartottad tiszteletben a tinédzserek lelki fejlődését és az a videó a jéghegy csúcsa, hiszen további ampullákban az évek során hathatós munkát végeztél. Bizony ki kell mondani. Találkoztam már olyannal, aki miattam lett Gárdista és szerintem kacsintott már rád olyan, aki miattad próbálta ki a saját nemét. Ez a valóság Kristóf.

A levél, amit nekem írtál korrektnek tűnik első olvasatra és önmagában az is. De nem mentesít a felelősség alól! Ez nem fenyegetés és nem is szarrágás, csupán szeretném, hogy megértsd ezt a dolgot. Nyilván a pofon ilyen formán már elévült és ha valaha is komolyabb beosztásba kerülök nem téged foglak hajkurászni, hogy felelősségre vonjalak, de a részemről nagyon örülnék annak, ha hozzád hasonló ismert homoszexuálisok mostmár nyíltan kimondanák, hogy a melegfelvonulás nem a nyílt utcára, a társadalom elé való és, hogy nem kell ezt propagálni ennyire a délutáni tévé műsorokban.

Kedves Kristóf!
Tudod, hogy mennyire nagy a baj. "Ti" náciztok. "Mi" meg zsidózunk, ha úgy tetszik. Ebbe a játékba még bevonták a cigányságot is és hamarosan kisül belőle a polgárháború. Bizony. A Viva TV és társai hathatós munkájának következtében pedig a fiatalság egészen konkrétan rabszolgává fog válni. Az, hogy mi vár rád Izraelben, megint más kérdés. Egy külön történet. Sok jóra ott sem számíthatsz, hiszen az új világrendek úgy köszönnek be hamarosan, hogy nem lehet majd hova bújni. Jóformán sehonnan sem jön szellemi segítség, hiszen a parlamenti közvetítésben Lendvai Ildikó szó szerint azt mondja, hogy a gyermeknemzés ritkulásáért a magyar szülők a felelősek, a tinilányok pedig a Cosmopolitánt olvassák a wc-én, aminek a címlapján most utóbb az volt írva nagy betűkkel, hogy "elválva, még boldogabban". Neked biztosan nem kell magyaráznom, hogy milyen mértékű az agymosás, hiszen a jófejkedéseddel, a chat-ről beolvasott marhaságokkal és a hülye SMS-falas állatságokkal te magad is a gépezet egyik fogaskereke voltál, ugyanúgy, ahogy én az "ébredés" gépezetének egyik fogaskereke vagyok. Az a baj Kristóf, hogy a magyar nép nem kér a homoszexuláisok latexban vonagló felvonulásából, mert amúgy sem bántott titeket senki, ez csupán egy politikai fogás, ami látható, hogy mennyire jött be az SZDSZ-nek. Semennyire. Hergelik a homoszexuálisokat, hergelik a cigányokat és szintén hergelik az átlag magyart az átlag magyar ellen. Ne karrierrel legyél sikeres, hanem úgy, hogy feldobod a szomszédod az APEH-nél. Jelen pillanatban ez megy. Ennek nagyon rossz vége lesz és hidd el, addig van szerencséd neked és a barátaidnak, amíg ilyen "nácikkal" van dolgod mint én.

Feltetted a kérdést, hogy mi lesz jobb akkor ha kapsz egy pofont. Látszólag semmi. De én hiszek a fizika erejében. Én 1848-at és 1956-ot tekintem példának és nem ezt a himi-humi parlamenti maffiát, akik jó demokraták módjára szétlopják az országot. Magyarul beszélő magyargyűlölők, ahogy szoktam volt mondani és ez érvényes a Fidesz legtöbb tagjára is sajnos, Orbán Viktor puhányságával az élen. Te legalább írsz egy levelet nekem, de Orbán Viktor tudomást sem vehet a magamfajtákról, hiszen 5 mondat alatt megennénk reggelire a nagy demokratikusságát. Remélem érted mire akarok kilyukadni. Az a bizonyos videó, az a kategória, ahol nincs miről beszélni. Pofon, pénzbüntetés és némi börtön. Miért? Azért mert ennyi erővel drogozásra is bíztathatnál bárkit, hiszen a fartúrásról és önszopásról olyan szinten legitim hangvételben "társalogtok" élő adásban, hogy az valami fenomenális komolyan. Ennyit a pofonról. A pofon arra való, hogy elgondolkoztassa az embert. Persze az a fiú, akit a Himnuszos ügyem miatt felpofoztam nem tanult belőle és talán még jobban gyűlöl, mint előtte. Ilyen szempontból igazad van. De az a pofon igazából nem neked szólt volna, hanem a külvilágnak, mégpedig, hogy igenis ki lehet fejezni, hogy mostmár elég. Egy ilyen pofont kéne mostmár adnia a magyar társadalomnak a politikai életnek és az RTL klub, TV2 valamint a Viva Tv minden határon túlmenő erkölcstelenségének. Erre a pofonra várok én és érről érre, pórusról pórusra melegítem a társadalom óriási mancsát, hogy egy szép napon pofonra emelje kezét.

Kristóf!
Te fiatal lányok és fiúk szellemi leépüléséért vagy felelős. Ha tetszik ha nem. A munkatársaid is. Olyan mértékűre akarjátok lezülleszteni a fiatalok szellemi színvonalát, mint az amerikai vagy nyugat európai példa. Ezt nem hagyhatom és a magamfajták nem hagyhatják. Ezt értsd meg! Nem engem bántottál, hanem őket és csak azáltal engem! Ebben pedig nincs alku.

Talán ebből is láthatod, hogy hamarosan neked is és nagyon sok embernek újra kell definiálnia magában, hogy mit jelent a szélsőjobboldal és egyáltalán a szélsőség, mert én bizony azt tartom szélsőségesnek amit a Cosmopolitan, a Viva TV, az RTL klub és a hasonló agymosógyárak képviselnek.

Sokat már úgysem tehetsz, mármint sok évbe tellik míg ezeket a dolgokat helyrehozod, de kénytelen vagy, mert ha zsidó vagy ha nem, biztos lehetsz benne, hogy van Isten és ítélni fog. Persze jobb ha meggyőződésből változtatsz vagy teszel valamit, nem félelemből, igen én is így gondolom. Ezért lett ilyen ez a levél, amilyen. Ne félj Istentől és ne azért hallgass. Beszélj és cselekedj! Csak ne úgy mint eddig, amivel a káosz világát szolgálod és próbálod győzelemre vinni! Az én Magyarországomon nem fog téged és a barátaidat senki bántani, csak ne az utcán csináljátok és ne élő műsorban a hálószobátok titkainak bemutatóját! Én is megtartom ezt a párommal oda, ahova való!

Semmi fondorlat nincs ebben Kristóf! Reggel fogmosás, tükör, belenézel és ennyi.

2009.09.02. 21:35