Ebben a cikkben röviden megpróbálom összefoglalni a "fankadeli cipő" történetét, illetve a fontosabb tudnivalókat a témával kapcsolatban.

Nem túl bonyolult dologról van szó, hiszen a "mese" ugyanúgy kezdődik ahogy általában a többi is, amely velem kapcsolatos. Fújta a szél szerte-szana-szét a FankaDeli cédét, most ippeg a Repp LP címet viselő albumot. Addig-addig fútta, míg egyszer a magyarországi BK képviselet vezetőinek asztalára került, onnan meg a CD lejátszóba. No talán nem is nagy csoda, hogy az Álmodtam és a többi ahhoz hasonló dal a lemezről, valamiért bekopogtatott az úriemberek szívén, bár ők üzletemberek...


...szívük azért nekik is van! Gyorsan frissen utána is néztek, hogy ki ez a FankaDeli Feri, és bár ideje korán konstatálták, hogy nem vagyok egy felkapott "média-keleb", néhányan azért mégis ismerik a dalokat. Aztán itt kell ugranunk egy kicsit a történetben, hiszen, hogy pontosan milyen úton módon ötölték ki, hogy "legyen" FankaDeli cipő azt nem tudom. Nyilvánvaló, hogy pusztán "támogatás" jelleggel ez nem működhet, hiszen ha a nyakunkon maradnak a cipők, akkor sem engem, sem magukat nem támogatták, szóval valamiféle üzleti megközelítés is szükségeltetett... bár ha ez száz százalékosan rajtam múlt volna, akkor lehet, hogy soha nem is készült volna el, mivel magam sem hittem, hogy az első szériából mindegyik darab gazdára fog találni. Na igen... az a fránya kishitűség...

Az első FankaDeli cipő tehát 2007-ben látott napvilágot. Érdekessége önmagán túl még az volt, hogy az Újratöltve című albumot fél évig csak a cipővel együtt lehetett beszerezni, mármint a cipőhöz járt ajándékba. Igen ez talán egy jó marketing fogás volt a srácok részéről, nem tagadom. Az Újratöltve albumról most nem írnék bővebben, azt majd megejtem az albumok menüpontba. Íme az első FankaDeli cipő és az Újratöltve album plakátja:

A plakátról annyit talán érdemes megjegyezni, hogy az egyik legelőnyösebb rólam készült kép található rajta, valamint talán az is érdekesség lehet, hogy az eredeti képen egyszínű kabátban vagyok, és a terepszínt Andreas rajzolta rá. Andreas borítóit talán senkinek nem kell bemutatni, aki ismeri a lemezeim. Egyszerűen arany keze van. A cipőről annyit jegyeznék meg, hogy ismerek néhány srácot akiknél a mai napig használatban van, mert vigyáznak rá és nem ment tropára. Na persze ez sok dologtól függ, hiszen ha valakinek olyan a járása, akkor néhány hónap alatt ledarálódik alatta egy ilyen jellegű lábbeli.

Nem kell mondanom, hogy mekkora felzúdulást váltott ki, hogy az én nevemmel jön ki cipő. Főleg Hősök, Kriminal Beats és Siska rajongók zúdították mindenféle fórumokon a nem túl ékes gondolatokat, melyek természetesen annál is tragikomikusabbak voltak, hiszen szinte mindegyik egy "telepi" vagy "hősök", vagy "bankos" pólóban volt az avatarján. Tisztelet a kivételnek, de sajnos a túlnyomó többség valami elképesztően alacsony értelmi színvonalon volt, és sajnos "van" a mai napig is.

Ismét felerősödtek a pletykák melyek 2003 óta (az első tévés szereplés óta) kaptak lábra, miszerint én milliomos vagyok, és "széf van a kép mögött a falban", illetve hasonló eszeveszett dolgok. Ezt azért nem értettem soha, mert köztudott, hogy még autóm sincsen, valamint a stúdióról (amely egyben az életterem is) is számtalan videó és kép látható az interneten, amely pontosan mutatja, hogy még a jómódú polgárok életét sem élhetem anyagilag, nemhogy a felső tízezerhez húznék. De hát na. Soha senki ne kérdezze se magától, se mástól, hogy ez miért van így, mert egyszerű és egyértelmű választ nem fog rá találni, illetve kapni. A magyar emberek többsége egyszerűen irigy, és az irigységük ilyen "okosságokat" termel ki a fejükből. Ez annak az eredménye, ahogyan az elmúlt 200 évben a nyugati világ befolyása és Habsburgok általi elnyomása kondicionálta a gondolkodásunkat. Sajnos nem lehet egyhamar eltüntetni ezt a jelenséget a társadalmi életből.

Természetesen az első FankaDeli cipőből "sem" lett autóm, de minden nap tudtam meleg ételt enni, és arra elég volt, hogy a következő albumom legyártását is fedezni tudjam. Aki picit ismer engem tudja, hogy soha semmilyen világi dologra nem költöttem az "interneten" kívül, hiszen az éjszakában nem szórtam a pénzt, ruhát pedig akkor tettem újat a szekrényembe ha kaptam valakitől. A feleségemmel a mai napig súlyos csatákat kell vívnom ez ügyben, most például vettünk két pulóvert nagy nehezen.

Az első FankaDeli cipő idejében ment a Vivában a Gyertek ki a stégre című klipem (hiszen maga a dal is a cipőhöz mellékelt lemezen található), melyről majd külön írok a dalok menüpontban részletesen. A lényeg röviden annyi, hogy sajnos sem a Vivások nem értették a szöveg tartalmát (nyilván ezért engedték játszani), sem pedig az engem hallgatók (beleértve az újonnan hallgatókat) többsége. Tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek, aki nem egy bulizós számot látott maga előtt, hanem a lényeget. Érdemes újra megnézni, hátha azóta már az olvasó is máshogy veszi a sorokat! Megismétlem. Bármit is gondoljon az olvasó, az egyik, ha nem "a" legfontosabb FankaDeli dalról van szó, még ha elsőre nem is úgy tűnik...

Az időben itt ismételten ugranunk kell egyet, hiszen a 2008-as és 2009-es évben még a maradék "első szériás" FankaDeli cipő talált gazdára. Na igen, talán nem csoda, hogy a velem kapcsolatos dolgok nem az egynyári kategóriára hajtanak, ahol két heted van, hogy elkapkodják, amíg tart a divat, aztán vagy nyertél, vagy nem.

Szóval ugrunk az időben és 2009 végén találjuk magunkat, amikor is a korábbi történetből ismerhető úriemberek (vagy srácok, ahogy tetszik) úgy gondolták, hogy az Egyenesen az éjszakából 2 című lemezhez ismételten kijöhetne egy új FankaDeli cipő.

A tervezés során néhány napon belül eldőlt, hogy melyik változat, valamint hozzá milyen doboz lesz gyártva. A leadás előtti kihirdetett grafika ez volt:

Voltak néhányan akik sajnálták de a végleges cipőnél, az utolsó utáni pillanatban mégis úgy döntöttünk, hogy maga a fankadeli felirat is a zászló része legyen, így nem fehér lett, hanem a felső piros szín. A végleges FankaDeli cipőről készült videó itt látható:

Jelenleg ez a modell szerezhető be, természetesen a készlet erejéig. A www.fankadeli.hu webáruházából megrendelve 10.000 forint ami nem kell, hogy mondjam mekkora "átverés". Hiszen az alap ezzel 90%-g megegyező BK modell 14.000 és 18.000 forint között vásárolható meg, attól függ, hogy milyen helyen nézi az ember.

A legkézenfekvőbb magyarázat volna egy átlag "magyar" részéről, hogy biztos azért ilyen olcsó, mert a lőtéri kutyának sem kell, és félünk, hogy ránk rohad. De ez sem igaz. Aki érti a FankaDeli dalok szövegét, az nyilván ezt is érti, a többieknek pedig egyelőre hiába rágnám a szájába hogy miért van ez így... nem nagy csoda pedig!